Visegráddal kezdődött el a magyar műemlékvédelem

Bár a kijelentés meglehetősen nagyképűnek tűnhet, azonban betű szerint mindenképpen igaz, ha felidézzük a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága alakuló ülésének, s az azt követő heteknek a történéseit.

 

 

Bár Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter 1872. április 4-én hozta létre az első magyar országos műemlékvédelmi szervezetet, a Műemlékek Ideiglenes Bizottságát, születésnapnak legalább ennyire tekinthetjük április 11-ét, amikor az alakuló ülésüket tartották. Mint Érdy Kálmánnak a Budapesti Közlönyben 1872 júniusában megjelent, A Magyarországi Műemlékek Ideigl. Bizottsága köréből című beszámolójából értesülhettek róla az érdeklődők, az első ülésnek tulajdonképpen két kiemelt pontja volt. A teljes létszámban megjelent tagok az adminisztrációs feladatokon túl tárgyalták Henszlmann Imre javaslatát, amely szerint a műemlékek lajstromozása céljából a „vidéki szakférfiakhoz” intézzenek felszólítást, másrészt tagok kiküldéséről határoztak Visegrádra, hogy jelentést tegyenek az ott folytatandó munkálatokról.

Henszlmann Imre, Schulek Frigyes és Zsigmondy Gusztáv április 16-17-én jártak Visegrádon, s az ott tapasztaltakról a május 27-én tartott rendkívüli ülésen számoltak be. Jelentésük tartalmazta a fellegvárban, illetve az alsóvárban véghezvivendő munkálatokról szóló beszámolót, s javaslatot tettek, hogy kezdjék meg „az Álmos által alapított dömösi apátság” alapjainak felásását (amelyre egyébként már évekkel korábban elkülönített 200 forintot a Tudományos Akadémia Régészeti Bizottsága). 

A visegrádi „restauratiót” illetően a bizottság úgy határozott, hogy a helyiségek pontos rendszere lehet a kiindulási alap, ezért új jelentésre kérte fel az ott járt küldötteket. Ezt a május 29-i rendkívüli ülésen adták be, s számos rajzot, valamint részletes költségvetést is csatoltak hozzá. Eszerint Visegrád várának a restaurációja 94778 forintba fog kerülni, s az 1872-re megszavazott 15000 forinton kívül még három évig évente 30 ezer forintot szükséges az országgyűléstől kérni. A teendők sorában az első helyet a vár ásatása foglalta el, s a következő évben a többi között aláfalazásokat, a felső víztartó beboltozását, a fellegvárba vezető híd építését, illetve a főkapu boltozatának megoldását tartották fontosnak.

 

 

Persze nem csak Visegrádról szólt 1872 tavaszán az épp csak megszületett intézményes magyar műemlékvédelem. A teljesség igénye nélkül: már a május 6-i ülésen szó volt az óbudai Flórián téren lévő római fürdő bejáratának konzerválásáról, a pécsi székesegyház alatti téren látható templom feltárásáról, a bácsi vár egyik tornyának, valamint a bácsi székesegyház alapjainak kiásásáról, s az óbudai téglagyár területén talált rommaradványokról is. Rohamléptekkel bővült a későbbi műemlékek listája is, amelyhez Stornó Ferenc egymaga 78 régi magyar műemléket tartalmazó, „igen becses lajstromot” küldött. Kirándulást tettek Lébényben és Pannonhalmán is.

Érdy Kálmán a bizottság negyed éves munkáját bemutató írását azzal zárta, hogy „… a bizottság a hozzá fűzött reményeknek minden tekintetben iparkodott megfelelni s meg is felelt; különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen rövid idő alatt a kezdet nehézségeivel küzdve érte el a fentebb jelzett eredményeket.”