Zalavár: szentek korszaka

Egy korabeli és egy leendő szent határozta meg Zalavár, s vele a Kárpát-medence nyugati részének történelmét a 9. század második felében. A hajdani település több éve tartó kutatása nemzetközi jelentőségű eredményeket ért el.

Zalavár története a 840-es évek elején vette kezdetét, amikor a morva fejedelemségben kegyvesztetté vált, s így menekülésre kényszerült Pribina hűbérbirtokként kapta meg a területet a Keleti-Frank állam uralkodójától, Német Lajostól. Pribina – majd később fia, Kocel – itt építette ki az alsó-pannóniai térség hatalmi központját. A gyors fejlődésről a feltárt épületmaradványok tanúskodnak: elsőként a kor szokásai szerint Keresztelő Szent János tiszteletére baptisztériumot emeltek, még teljes egészében fából – az épület mellett sikerült feltárni a kutat is, amelyből a kereszteléshez szükséges vizet nyerték. A másodjára felépült templom Pribina magánegyháza, a Szűz Máriának ajánlott templom volt, amelynek a felszentelésén részt vett Liupram salzburgi érsek is. Az érseknek komoly tervei voltak a megszülető városias településsel, hiszen Salzburgnak alárendelt püspökséget akart alapítani benne. Nyilván ez a terv is és nem csak a jámbor alázat munkált az érsekben, amikor Pribina városában egy harmadik templomot építtetett. A salzburgi mesterek közreműködésével emelt Hadrianus (Adorján) zarándoktemplomot a 850-es évek második felében szentelték fel.

Bár az események rekonstruálásához a kora középkort jellemző forrásoknál sokkal bőségesebb információkat rejt a salzburgi érsek által 870-ben Német Lajos császár számára készített összefoglalás, a Libellus de conversione Bagoariorum et Carantanorum, néhány epizódot homályban hagy. Így nem tudjuk azt sem, ki volt a templomban szentként tisztelt Hadrianus. Vélhetően a római katakombákból szerezték be a földi maradványait. és az örök üdvösség elnyerése mellett joggal számíthattak arra, hogy Zalaváron (akkori nevén Mosaburgban) nagyarányú gazdasági fejlődést indít majd el a fel nem jegyzett csodák, gyógyulások hírére megszülető zarándoklat. A település villámgyorsan növekedett, de a pannóniai püspökség „beüzemelését” egy térítő testvérpár feltűnése akadályozta meg.

A később szentté avatott Metód és Cirill Róma felé haladva tartottak vélhetően nem is kis pihenőt Mosaburgban. Egy 2009-ben Zalaváron talált edénytöredék nem csupán ottlétük emléke, de igazolta a szentek későbbi életrajzát is, miszerint ők alkották meg a glagolita írást. Ennek 9. századi létére azonban semmiféle bizonyíték nem volt, hiszen addig a legkorábbi ilyen írásos emlékek a 10-11. századból származtak. A Zalaváron feltárt, töredékes glagolita szöveggel ellátott edény így a legkorábbi, a későbbi szentekkel kortárs lelet.

Cirill ugyan hamarosan elhunyt Rómában, Metódnak azonban még élete egyik legmozgalmasabb időszaka hátra volt. A salzburgi érsek emberét, a zarándoktemplom püspöknek szánt vezetőjét „megfúrta” Kocelnél. Kocel, a mosaburgi gróf vélhetően teljességgel a lenyűgöző hatású Metód befolyása alá került: szakított az addigi salzburgi politikával és kijárta a pápánál, hogy Metódot Sirmium püspökévé és Pannónia érsekévé szentelje.

A bajor egyháznak csaknem egy emberöltőnyi térítő és területszerző munkája ezzel néhány hónap alatt kárba veszett. Metódot ugyan 870-ben sikerült a bajor papoknak elfogniuk, és börtönbe vetniük, ám hosszan nem mehettek szembe a pápa akaratával, így két és fél év után elengedték. Mosaburg és Pannónia pedig elveszett a salzburgi érsek számára.

Persze hamarosan amúgy is kiszorultak volna a területről, hiszen szinte küszöbön állt a magyar honfoglalás. Az izgága lovasokat azonban – legalábbis ebben a tekintetben – még féken tartotta szövetségesük, Arnulf keleti frank király (később császár), aki utolsó nyugatiként birtokolta Mosaburgot 899-ben bekövetkezett haláláig. Egy 890-ben kiadott oklevelében regia civitasnak, vagyis királyi városnak nevezte a települést. Eszerint hosszabban is tartózkodott Zalaváron, amelynek lehetséges emlékére a tavalyi ásatási szezonban bukkantak rá. A még csak részletében feltárt, lehetséges palotaépület a terület központi részén, biztosan a 9. század utolsó harmadában épült – az egyetlen nagy biztonsággal azonosított Karoling-kori palota Magyarország területén.

Az ásatást vezető Szőke Béla Miklós és Ritoók Ágnes kutatásai nyomán kibontakozó történetet hamarosan folytatjuk