Aquincum: nyitás, megjelent Az Árpád-ház nyomában, kőkori leletek az M6-os nyomvonalán
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2021. május 5-i adás már az archívumban hallgatható.

A hétvégén kinyit az Aquincumi Múzeum. Az idei tervekről beszélgetünk a műsor perceiben az intézmény igazgatójával, Láng Orsolyával. Megtudjuk persze azt is, hogy milyen programokkal várják, egyébként ingyenes belépéssel a látogatókat 8-án és 9-én – erről Abonyi Zsanettel, az intézmény művelődésszervezőjével beszélgetünk.
Ezután B. Szabó János és Sudár Balázs Az Árpád-ház nyomában című könyvéről lesz szó. A történész szerzőpáros a magyar őstörténet fontos részleteit értékeli újra, s ingatnak meg tudományos dogmákat.
Végül az M6-os autópálya építését megelőző feltáráson járunk a Baranya megyei Töttös határában. Itt a nyomvonalon újkőkori települést és temetkezéseket is feltártak a szakemberek. Riport Neményi Réka ásatásvezető régésszel, a Janus Pannonius Múzeum munkatársával.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47






