Aquincum: római út a Szentendrei út mellett, Mátyás király várai és két könyv Visegrádról
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. december 12-i adás már az archívumban hallgatható.

Új bejáratot kap a BTM Aquincumi Múzeuma, ezért feltárták a leendő építkezés helyét. Itt húzódott ugyanis az antik város legfontosabb útja. Az ásatás során kiderült, hogy bizony kátyúztak a rómaiak is. A kalauzunk Láng Orsolya régész, az intézmény igazgatója.
Ezután a Mátyás király várai című kiállítás megnyitóján járunk a Magyar Nemzeti Múzeumban. Bár csak most nyílt meg, sietnie kell annak, aki látni akarja, hiszen hamarosan Kárpát-medencei turnéra indul a tárlat. Két újonnan megjelent könyvet is bemutattak Visegrád történelméről. Riport Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatójával, a Királyok Visegrádja című könyv szerzőjével, Kovács Istvánnal, az intézmény régészével, a Visegrád évezredei szerzőjével, illetve Homoki Gyula makettkészítővel, valamint Balogh Andrással, a virtuális rekonstrukciókat készítő Pazirik Kft. ügyvezetőjével a helyszínen.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47












