Királyi nászút Visegrádon

Mai fogalmaink szerint valamiféle megkésett nászút lehetett János király és Izabella királyné visegrádi pihenése 1539 tavasz végén – nyár elején. Frigyük, s a belőle származó gyermek új pályára állította Magyarország történelmét.

 

 

Miután Ferdinánd és Szapolyai János magyar királyok 1538 februárjában megkötötték a váradi békét (amely garantálta János uralkodói jogait az általa uralt keleti országrészben, ám halála után azok a területek is Ferdinándhoz kerültek volna), Szapolyai viharos gyorsasággal keresett feleséget és házasodott meg. Az ötven év feletti, nem a legjobb egészségnek örvendő János királynak valószínűleg nemigen fűlött a foga idős korára egy frigyre, a dinasztikus kapcsolatok megteremtésére hívei, feltehetően elsősorban Fráter György vették rá. Korábban erre nemigen volt lehetősége, hiszen csak a váradi béke volt az, amely külpolitikai értelemben is széles körben törvényes uralkodóként ismerte el.

 

A választott ara Izabella, a lengyel király lánya lett. Az esküvőre és a koronázásra Székesfehérváron, a menyegzőre Budán került sor 1539. március 2-án. Bár a május és július közti visegrádi látogatás egyik okának a források a királyné áldott állapotát tartják, gyermekük születésének dátuma alapján könnyen kiszámolható, hogy csak ősszel (október elején) esett teherbe harminc évvel idősebb férjétől, így valószínű, hogy valóban kikapcsolódni, pihenni érkeztek a szebb napokat látott palotaegyüttesbe. Természetesen a királyi hivatalok működtek továbbra is, János négy oklevelet keltezett ez idő alatt Visegrádon.

 

A királyi pár egyetlen közös gyermeke, János Zsigmond 1540. július 7-én született meg. Érkezése új pályára állította a magyar történelmet. Bár I. János már 1539-ben felmondta a váradi békét (amely az akkor még meg sem született utódjának hercegi jogokat és rangot biztosított volna), csak a gyermek születése után két héttel, halálos ágyán szólította fel híveit fia királyként való támogatására. Már ha ő volt az, aki ezt kitalálta, hiszen a haldokló szavait Fráter György tolmácsolta gyászolók felé. A pap-politikus hatalma egyértelműen csökkent volna a váradi béke keretében bekövetkezett országegyesítés miatt, s a hatalomkoncentrációt a szultáni udvar sem nézte volna jó szemmel.

 

Nem tudjuk tehát, hogy a béke megkötése, majd felrúgása egy akkor jónak tűnő terv volt, vagy ad hoc fordulatok sora vezetett a rövid távon leginkább a töröknek, hosszú távon senkinek nem kedvező döntésekhez. Ismertek viszont a megállapodás felbontásának a következményei.

 

János Zsigmond születésével továbbra is két táborban maradt az ország. Egy évvel később Szulajmán elfoglalta Budát, az egykori királyság három részre hullott. János Zsigmond az erdélyi részeket kapta meg a szultántól, ez lett a későbbi erdélyi fejedelemség (egy oszmán vazallus államalakulat) elődje. A török csaknem másfél évszázadra befészkelte magát az ország közepébe, ahol a háborúskodások etnikai értelemben is szinte teljesen megsemmisítették az egykori középkori magyar királyságot. Már ez is katasztrófa volt és behozhatatlanná tette az ország lemaradását Európa nyugati feléhez, ám talán még ennél is súlyosabb örökség, hogy kiszabadították a „jó magyar – rossz magyar”, nyugatos – nemzeti megosztottság szellemét a palackból. Ez a kártékony eszmei kreálmány az elmúlt csaknem ötszáz év során szinte folyamatosan fennmaradt, hiszen mindig voltak olyan politikusok, akik önös érdekükből a lángját szították.

 

Kovács Olivér