Királysírok: fejedelmek a királyok előtt

A magyar királyok földi maradványainak a pontos sorsa többnyire szinte ismeretlen, vagy felettébb bizonytalan. Még nagyobb a homály a 10. századi fejedelmi temetkezések esetében. Ezzel kezdjük sorozatunkat.

 

 

 

Még egy minden ízében hiteles, bizonyítható fejedelmi kronológiát is szinte lehetetlen elkészíteni a 10. századból, különösen annak első feléből, így a földi maradványok esetében is legfeljebb feltevésekre, vagy Anonymusra, esetleg még későbbi feljegyzésekre támaszkodhatunk. 

A magyar törzsszövetség első ismert vezetőjéről, Levediről Bíborbanszületett Konstantin emlékezett meg a X. század közepén. Az általa előadott, minden bizonnyal Árpád-házi forrásból származó, így alighanem némiképp torzított történet szerint Levedi nem fogadta el a kazár kagán által neki felajánlott fejedelmi címet, hanem maga helyett Álmost, vagy annak fiát, Árpádot ajánlotta e méltóságra. Végül a magyarok kettejük közül Árpádot választották, aki így lett a magyarok első fejedelme. A császár elbeszélése tulajdonképpen egy dinasztiaváltás emlékét őrizte meg, de Levedi későbbi sorsáról, haláláról így persze temetési helyéről sem tájékoztat. Ez mindenesetre alighanem valahol Etelközben keresendő, ahol e dinasztiaváltás Konstantin császár szerint lejátszódott. Az Árpád-háznak a későbbi magyar krónikákban lejegyzett története Levediről már mit sem tud: a magyarok történetét Álmossal kezdi – akinek családfáját persze azért Noéig visszavezeti –, de Konstantin beszámolójával egybehangzóan az első magyar fejedelemként nem őt, hanem fiát, Árpádot nevezi meg.

Árpád temetkezésével kapcsolatban Anonymus dobott kutyacsontot a tudomány és a laikusok elé, amelyet már a 18. század vége óta próbáltak megfejteni, illetve a megfejtést bizonyítani – mindeddig sikertelenül: „Árpád fejedelem ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében elköltözött e világból. Tisztességgel temették el egy patak forrása felett, ahonnan az kőmederben folyik Attila király városába. A magyarok megtérése után azon a helyen egy Fehérnek nevezett templomot emeltek a szent Szűz, Mária tiszteletére.” Pedig a leírás első pillantásra információban gazdagnak tűnik, s jó okunk van feltételezni, hogy Attila király városa Óbudával, Aquincummal azonosítható, azonban a szeszélyes fantázia ezen kívül több helyütt is megtalálni vélte Árpád nyughelyét. Jeremiah Milles még a 18. század vége felé Carnuntumnak vélte Attila városát, s eszerint Árpádot a mai Bad Deutsch-Altenburg (Németóvár) területén lévő kurgánban temették volna el. A dombot többször is megásták a 19. század első felében, bronzkori leletanyag ugyan előkerült, de sírhely nem. Utoljára több mint egy évszázada, 1912-ben kutatott a Magyar Nemzeti Múzeum a területen, természetesen eredménytelenül. A németóvári elmélet azonban makacsul vissza- és visszatér, de feltehetően körülbelül akkora valóságértéke van, mint Árpád sírjának pomázi, vagy vértesbéli változatának.

 

 

Óbuda tehát a legvalószínűbb helyszín (már ha elfogadjuk, hogy Anonymus valóban tudta, hol van Árpád sírja), azaz inkább több lehetséges helyszín. Kanyó Ferenc több mint három éve remek összefoglalót írt az Ásónyom Blogon a témában, valamennyi fordulatát nem idézzük fel. A legfontosabb, hogy hiába folytak kutatások a 19. századtól több helyszínen is Fehéregyháza után Kiscelltől az Ürömi hegyig, komolyabb eredmény nem született. A legkecsegtetőbb helyszínnek az egykori óbudai téglagyár területe tűnt, azonban itt már 100 évvel ezelőtt eltűntek a középkorra datálható falmaradványok. A feltárt középkori épület a Mátyás király által alapított fehéregyházi pálos kolostor volt, de az Árpád-kori kápolnának nem kerültek elő a maradványai: az újkori bontási törmelék és a későközépkori szintek alatt közvetlenül római kor kezdődött. 1998-ban előkerült egy leletmentő ásatás során két falrészlet, ami akár a pálos kolostor védőfalának a maradványa is lehetett, ám ezeket tárgyi leletek híján nem sikerült datálni. A terület mára beépült, a bevásárlóközpont szomszédságában még elméletileg lehetne folytatni a kutatást.

A legfőbb kérdés azonban az, hogy mennyire lehet Anonymust hiteles forrásként kezelni. A névtelen jegyző valójában nem krónikát, hanem lovagregényt írt, amiben gátlástalanul egészítette ki élénk fantáziájával az igen csak szerény tárgyi tudását. Jellemző módszere volt, hogy antik romokhoz, elhagyott földvárakhoz, régi épületekhez kapcsolta a honfoglalás jobbára saját maga által kitalált eseményeit. Márpedig ókori rom Óbuda környékén volt éppen elég, Fehéregyháza pedig nyilván tényleg egy régi templom lehetett, de hogy Árpádot valóban ott temették-e el, az bizony több mint kétséges: Óbuda éppen az1200 körüli évtizedekben, azaz Anonymus korában kezdett az egyik legfontosabb királyi székhellyé válni, bár még nem hozta be lemaradását Esztergommal szemben. Az óbudai királyi palota szorosan összefüggött az óbudai prépostsággal. Anonymus, pontosabban, ahogy önmagát nevezte: "a mesternek mondott P, néhai jó emlékezetű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője" nagy valószínűséggel éppen óbudai prépost lehetett. Káptalanjának pedig igencsak jól jöhetett egy legenda az uralkodói dinasztia alapítójának közeli sírjáról.

 

 

 

Árpád utódairól két forrás is hírt ad. Bíborbanszületett Konstantin elég részletesen ismerteti fiait és unokáit, sőt még egy dédunokáját, Termacsut is megemlíti, akivel személyesen is találkozott, és aki minden bizonnyal az Árpád-dinasztiáról való ismereteinek a forrása volt. Ő azonban csak az éppen a saját korában, azaz a X. század közepén uralkodó fejedelmet, Árpád unokáját, Jutocsa fiát Falicsit nevezte meg uralkodóként. Ő is említi az unokák között Zoltán fiát Taksonyt, aki azonban ekkor nem volt még fejedelem, de nem sokkal később – minden bizonnyal Falicsi halála után – az lett. A Képes Krónika szövegében megőrzött, legkorábban a XI. század végén lejegyzett magyar krónika már csak a későbbi Árpád-házi uralkodók számára fontos Árpád-Zoltán-Taksony leszármazási vonalat őrizte meg, de közülük csak Taksonyról állítja, hogy fejedelem volt. Magyarán Árpád és Falicsi uralkodása között egy nemzedék kimarad: nem tudjuk, hogy Árpád négy fia (Tarkacsu, Jeleg, Jutocsa, Zoltán) közül melyik viselte apja halála után a fejedelmi címet. Ráadásul nem csak az ismeretlen második fejedelem, hanem a már ismert Falicsi esetében sincs semmilyen információnk a temetkezési helyükről.

 

 

Az első magyar uralkodó, akinek sírjáról hiteles adat maradt fenn Árpád unokája, Taksony. Sem születésének, sem fejdelemmé válásának, sem halálának az időpontja sem ismert. 950 körül még nagybátyja, Falicsi uralkodott, 973-ban már biztosan fia Géza küldött követeket a quedlinburgi birodalmi gyűlésre, tehát ekkor valószínűleg ekkor ő már nem volt életben, de akár már egy évtizeddel korábban is elhunyhatott. A Képes Krónika I. András király 1047-es koronázása kapcsán mondja el, hogy András testvére Levente, aki éppen ekkor halt meg "nem élt katolikus módra, a Dunán túl Taksony falvánál temették el; mondják ott van eltemetve pogány módra őse Taksony is".  Taksony sírjának leginkább feltételezett helye a róla elnevezett Pest megyei Taksony település lehet, de a területen még nem folyt célzott régészeti kutatás. Persze van más jelentkező is a temetkezés helyére: a szlovákiai galántai járásban található Taksony. Erről így ír Pozsony vármegye monográfiája: „Ősidők óta megült hely, melynek határában pogány kori sírhalmok láthatók és egyik dűlője is Pogánytemető nevet visel. A hagyomány szerint Taksony vezér is ide temetkezett és nem a pestmegyei Taksonyba.” A dicséretes lokálpatriotizmus elismerése mellett azért meg kell jegyeznünk, hogy a Dunán túlnak a középkorban elsősorban az Duna-Tisza közét nevezték, így Taksony sírja inkább keresendő a Pest megyei Taksonynál. Már csak azért is, mert a mai Pest megye – az államalapítás korában még Visegrád vár megyéje – az Árpádok legrégebbi és legfontosabb territóriuma volt. A Taksony falu melletti Csepel-sziget a kezdetektől az Árpádok, majd utódaik személyes birtoka volt és maradt, központja a csepeli királyi udvarház – amely valahol a mai csepeli Szabadkikötő területén helyezkedhetett el – az egyetlen olyan középkori királyi udvarház Magyarországon, amely Árpád-kor elejétől a későközépkorig folyamatosan királyi szálláshelyként működött. Taksony sírjának a Csepel sziget mellett, a Duna bal partjára lokalizálható helyszíne arra hívja fel a figyelmet, hogy a X. század harmadik negyedében a fejedelmi székhelyet valahol a közelben, a későbbi középkorban Medium Regninek, tehát az ország közepének nevezett terület keleti részén kell keresnünk.

 

 

 

Elméletileg könnyű helyzetben vagyunk Taksony fiának, Géza fejedelemnek temetkezési helyével kapcsolatban is, hiszen róla is van forrásunk. Igaz, meglehetősen késői, hiszen a krakkói lengyel krónikás Jan Długosz 1440-ben, Ulászló megkoronázása alkalmával járt Székesfehérváron, ahol a piactéren álló Szent Péter és Pál templomról írja, hogy itt van eltemetve Géza fejedelem és felesége, Szent István anyja, Adleida lengyel hercegnő, Mieszkó fejedelem lánya. A magyar történészek egy része többek között éppen Adleida említése miatt tartja hiteltelennek ezt a forrást, hiszen a Képes Krónika Szent István legendájára hivatkozva azt állítja, hogy István anyja az erdélyi gyula lánya, Sarolt volt. Csakhogy Szent István legendáiban ez az adat sehol sem szerepel, és az egyetlen kortárs forrás, Merseburgi Thietmar Géza feleségét a szláv Beleknegini néven említi. Viszont Długosz műve nem az egyetlen forrás, ahol a lengyel hercegnő személye megjelenik. A XIII. századi, valószínűleg Krakkóban keletkezett, úgynevezett magyar-lengyel krónika szintén a lengyel fejedelem, Mieszkó lányát, Athleidát nevezi meg Géza feleségeként és Szent István anyjaként. Függetlenül attól az igen izgalmas kérdéstől, hogy hogyan oldhatóak fel a különböző források ellentmondásai Szent István anyja ügyben, az elég valószínű, hogy Długosz ismerte ezt a korábbi lengyel krónikát, és ezért azonosította Géza feleségének általa Székesfehérváron látott sírját a magyar-lengyel krónikában szereplő lengyel hercegnő sírjával, tehát elbeszélésének ez a része mit sem von le szavahihetőségéből. Mivel ő valóban szemtanú volt, ezért nincs semmi okunk kételkedni abban, hogy Géza fejedelem és felesége sírja 1440-ben valóban a székesfehérvári piactéren álló Szent Péter és Pál templomban volt látható

Kralovánszky Alán a Szent Péter és Pál templomot a mai székesfehérvári székesegyház előtt általa feltárt négykaréjos, centrális alaprajzú kápolnával azonosította. Ez azonban nem igazán egyeztethető össze Długosz leírásával, amely a templom helyeként a "forum"-ot említi. Könnyű belátni, hogy a város legmagasabb pontján, az egykori királyi palota centrumában sosem lehetett piactér. A középkori piacteret jól ismerjük: ez ott terült el ahol a mai főtér: a Szűz Mária bazilikától nyugatra, azaz a mai Városház tér helyén. Itt is van egy templom, a mai ferences, Szent Imre-templom, amelyről tudjuk, hogy a rend egy korábban itt állt templom elbontása után, annak helyére építtette a XVIII. században. A Géza fejedelem által emelt, Szent Péternek és Pálnak szentelt templomából és a Szent Imre herceg tiszteletére szentelt XII. századi királyi palotakápolnából jött létre a későközépkorra Székesfehérvár két plébániatemploma, amelyek a török hódoltság idején elvesztették keresztény templom funkciójukat. A lakosság teljes kicserélődése miatt a törökök végleges kiűzése után, hiába maradt fenn a két egykori plébániatemplom emléke és épülete, ezek hiteles azonosítására már nem volt lehetőség, így találomra – és rosszul – határozták meg a XVII. század végén a város két újraszentelt templomát: az egykori Szent Imre templom kapta a Szent Péter titulust, és később ebből lett a Mária Terézia által alapított székesfehérvári püspökség székesegyháza, a középkori Szent Péter és Pál templom pedig Szent Imre néven a ferencesek birtokába került, akik aztán lebontották, hogy a helyére nagyobb barokk kolostortemplomot emeljenek. Ennek a XVIII. századi bontásnak és építkezésnek eshetett áldozatul Géza fejedelem és feleségének sírja Magyarország egyik legkorábbi keresztény templomával együtt.

 

 

A templom eredeti egyhajós, félköríves szentélyű alaprajzát Székesfehérvár 1720-as De Prati féle térképe őrizte meg, bár ekkorra már egy jelentős átépítésen biztosan átesett: a Képes Krónika szerint ugyanis IV. Béla felszenteltette a Szent Péter templomot, majd itt is koronáztatta meg magát 1235-ben. E templom a királyi-fejedelmi palota dombja alatt épült. Eredetileg nyugati homlokzata előtt futhatott az a városon áthaladó út, amely Budáról Veszprém felé vezetett. Szentélye mögött, a tengelyében emelkedett a Szűz Mária bazilika, amelyet Szent István kisebbik legendája szerint István király nem építtetett, hanem újjáépítetett, tehát könnyen lehet, hogy már Géza idejében is megvolt. A két templomot talán még egy átrium is összekötötte, ugyanis a főtér déli oldalán még az 1930-as években előkerült két párhuzamos K-Ny-i irányú alapfalszakasz, ami egy kerengőfolyosó alapozása is lehet. Csak később, a tatárjárást követően – amikor a IV. Béla a régi palota falai közé beköltöztette a fehérvári polgárokat – tűnhetett el a két templomot összekötő átrium és alakulhatott ki a helyén a mai méretében az új piactér a Szent Péter templom körül.

De vajon mi lehetett az oka annak, hogy Géza fejedelem Székesfehérvárra temetkezett? Géza székhelye Szent István születésének idején, tehát valamikor 970 körül még Esztergom volt, hiszen egy XIV. század végén lejegyzett esztergomi hagyomány az esztergomi Szent István protomártír templom melletti épületet – azaz a várhegyen álló fejedelmi palotát – nevezte meg Szent István születési helyeként. Esztergom, bár a Duna jobb partján, az Államalapítás korbeli Visegrád megyében, lényegében a veszprémi püspökség fennhatósága alatt álló területen belül fekszik, északi szomszédságában, a Duna bal partján már az a régió terült el, ami később az esztergomi érsekség területe lett, a IX. században pedig a nyitrai szláv hercegségé volt.

A 955-ös augsburgi csatavesztés után Taksony fejedelemnek kiváló alkalma nyílott az eredetileg valószínűleg csak a későbbi Visegrád, Fejér és talán Veszprém megyékre kiterjedő uralmi területének kibővítésére az Augsburgban elesett vezérek rovására. Talán így kerülhetett a kezére a nyitrai régió is, és az így észak felé duplájára megnövelt territóriumának központjaként ideális lehetett az észak felé vezető Garam-völgy torkolatával szemben, de még a Duna jobb partján emelkedő későrómai Solva erődje, azaz Esztergom vára. Taksony halála után fia, Géza minden bizonnyal még egy ideig itt tarthatta székhelyét. Ám Taksonynak volt még egy fia, amint azt a Képes Krónikából tudjuk: Mihály herceg, aki saját dinasztiát alapított. Fiait (Szár) Lászlónak és Vazulnak hívták. Vazult, később, mikor szembe került Istvánnal, a király Nyitrán vakíttatta meg, ami arra vallhat, hogy Nyitra Mihály ágának a birtokába lehetett, minden bizonnyal már Taksony halála óta. Géza számára ezért a saját territóriuma határára került Esztergom már nem igazán lehetett alkalmas főrezidenciának, bár egy mellékrezidencia szerepét minden bizonnyal betölthette. Hasonló mellékrezidencia lehetett Géza territóriumának nyugati részén Veszprém: Szent István kisebbik legendája egyértelműen uralkodói szálláshelynek nevez annak kapcsán, hogy Géza halála után Koppány támadásnak Veszprém vált a célpontjává és itt zajlott le a döntő csata István és Koppány között. Székesfehérvár azonban Géza országának szinte pontosan a közepén, a Veszprémet Budával, illetve Budán keresztül Esztergommal összekötő útvonal egyik legfontosabb csomópontjában, a Dunántúlt ÉNy-DK-i irányban átszelő Sárvíz egykor nehezen járható mocsaras völgyének egyik legfontosabb átkelőhelye közelében feküdt. Észak felől ide futott be a Nyitráról Komáromon át, illetve a német határról Győrön át érkező, majd a Vértes erdejein a Móri árkon átvezető fontos útvonal is, délkelet felé pedig a Dunán Kalocsa irányába, majd onnan a Vajas nevű Duna-ágon az Aldunáig vezető út. Székesfehérvárat tehát földrajzi helyzete ideális főrezidenciává tehette Géza számára, védelméről pedig a város szigetét körülölelő Nagysár mocsaras tava gondoskodott. Nem csoda, ha környéke már a későrómai korban kiemelkedő szerepet kapott: a Sárvíz partján elterülő Herculia városa és környéke a 374-es kvád-szaramata pusztításig Pannónia egyik legfontosabb központja lehetett, és a Fehérvártól ÉK-re emelkedő Floriana (Csákvár) erődvárosa még a provincia feladása után, a koraközépkorban is virágzott. Máig nyitott kérdés, hogy Székesfehérvár helyén állt-e jelentősebb későrómai település, de számos jel arra mutat, hogy számolnunk kell ilyennel. Így lehetséges, hogy Géza székhely- és sírhely-választását még álló római kori épületek is befolyásolhatták.

 

 

Bár Székesfehérvár uralkodói rezidencia szerepe később háttérbe szorult, és helyette újra Esztergom került előtérbe, de a város megalapításával és ide való temetkezésével Géza fejedelem megteremtette a középkori magyar királyság kultikus központját. Ahhoz azonban, hogy majd betölthesse ezt a szerepet egy következő temetésre, Géza fiának Szent Istvánnak az első magyar királynak székesfehérvári sírhelyválasztására is szükség volt még.