Középkori csontmegmunkáló műhely Visegrádról

A 14-15. századi város feltételezett piacterének északi oldalán 1985-ben végzett földmunkák és régészeti leletmentés során az egyik kutatóárokból több ezer megmunkált csonttárgy került elő. Kováts István régész ismertetője.

 

 

A több ezer megmunkált csonttárgy között fúróval kilyukasztott csontlemez-darabok, hasáb formájúra vágott, későbbi megmunkálásra előkészített töredékek, ép és rontott hatoldalú játékkockák és különböző formájú gyöngyök egyaránt voltak. A leletek koncentrált előfordulása és a leletanyag elemzése alapján a lelőhelyen egy középkori csontmegmunkáló műhely kidobott hulladékanyagát sikerült azonosítani.

 

 

Rekonstruálhatóvá vált a különböző tárgyak gyártásának egész folyamata is. Megállapítható volt, hogy nyersanyagként elsősorban nagy testű háziállatok orsó-valamint kéz és lábközépcsontjait használták fel; a korabeli húsellátásban alapvető fontosságú szarvasmarha megmunkálásra leginkább alkalmas vázrészeit az ételhulladékból is kiválogathatták. Ezek mellett gyűjtögetés vagy vadászat útján szerzett szarvas-és őzagancsokból is készítettek különféle tárgyakat.

 

 

A műhely fő termékei a gyöngyök és a szabályos, hatoldalú játékkockák voltak. A gyöngykészítés legfontosabb munkaeszköze az ókor óta széles körben használt és a középkori műhelyábrázolásokon is gyakran látható íjas eszterga. Az íjjal hozták mozgásba az eszterga tengelyét, illetve az abban rögzített háromágú fúrófejet, amellyel addig fúrták a másik kézben tartott lemezt, míg annak középső, leghosszabb hegye azt át nem lyukasztotta; eközben a két szélső, ferdén kiképzett oldalél is a csonthoz ért és körben félig kivéste a gyöngy alakját. Ezután a másik oldalról a furatba illesztve a fúró hegyét, megismételték a műveletet, majd a csontlemezből kipattintották a kész gyöngyöt. A különböző darabokon megfigyelt lyukak átmérője (4-10 mm), valamint a kész gyöngyök hasonló méretei alapján többféle fúrófejet is használtak, amelyek közül a lelőhelyen egy ép példány is előbukkant. A munkafolyamatot az ismert ábrázolások és a fennmaradt fúró alapján rekonstruált és elkészített méretarányos íjas eszterga segítségével is igazolni lehetett.

 

 

A változatos formájú, kónikus, gömb és sokszög alakú csont gyöngyöket a keresztény imádságok számlálására használt rózsafüzér, illetve egyszerű ékszerek, viseleti díszek készítéséhez használták fel. A keleti eredetű, más vallásokban sem ismeretlen imafüzér a 13. században domonkos szerzetesek révén terjedt el Európában és liturgikus szerepe mellett babonás szokások is fűződtek hozzá; például rontás-és bajelhárító céllal a kilincsre akasztották vagy kereszteléskor a csecsemő pólyakötőjébe helyezték.

A dobókockák készítésére szintén a műhelyhulladék darabjai, illetve az ép és töredékes példányok alapján következtethetünk. A négyzetes hasáb formájúra előkészített 4-6 mm oldalélű nyersanyagból fűrészelték ki a kockákat, amelyek oldalait simára csiszolták, majd 1-től 6-ig bepontozták. A kockákkal űzött szerencsejáték az ókor óta ismert és a középkorban is széles körben elterjedt; erre a régészeti leletanyagon kívül az egyházi és világi hatóságok tiltó rendelkezései is utalnak. 

A csont gyöngyök és kockák mellett a műhelyben egyéb tárgytípusok is készülhettek: ilyennek tekinthetők például a nyéllapos vaskésekre szerelt késnyélborító-lemezek is, amelyeknek több példánya is előbukkant. Egy 19. századi mesterségleírás is megerősíti, hogy egy csontmegmunkáló műhelyben elsősorban gyöngyök, gombok, késnyelek, orsók és játékok készültek.

 

 

Ettől a lelőhelytől mintegy 15 méterre egy kilencszer tizenkét méter alapterületű agyagpadlójú, faszerkezetes, kőalapozású ház romfalait sikerült feltárni. Ennek padlójáról többek között ép és töredékes csont övdíszek, több kisméretű ár-szerű vaseszköz, illetve további műhelyhulladék-darabok is előkerültek. E leletek alapján elképzelhető, hogy a műhely ebben az épületben működött az itt lelt korabeli pénzérmék alapján a 14. század utolsó harmadában és a 15. század elején.

 

 

Irodalom:

 

Fotó: Szabó László