Lekri: levegőből is kutatnak, segítség Balácának, ez az első pataki vár, Kaposszentjakab megújul
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2017. augusztus 23-i adás már az archívumban hallgatható.

Ki gépen száll fölébe, annak persze térkép e táj, de ami fontosabb, régészeti lelőhelyet talál. A légi régészetről hallhatnak a műsor első perceiben. Riport az osztrák határ közelében Nyikus Krisztiánnal, a Lekri Group ügyvezetőjével, Balogh Andrással, a Pazirik Kft. vezetőjével és Paszternák Istvánnal a Lekri régész-szakértőjével.
Ezután Veszprém mellé, Balácára indulunk. A római villagazdaság kap némi költségvetési támogatást, hogy ne kelljen néhány erősen romló részletét lezárni a látogatók elől. Beszélgetés a helyszínen Kovács Loránd Olivér régésszel, a Magyar Nemzeti Múzeum Villa Romana Baláca kiállítóhely vezetőjével.
Bár ez volt a forrásokban először szereplő pataki vár, alig tíz éve találták meg ismét. Sátoraljaújhely határában az ásatáson Ringer István feltáró régész, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója kalauzol.
Hamarosan megújul a kaposszentjakabi apátság romterülete és új kiállítás is várja majd a látogatókat. Beszélgetés a helyszínen Molnár István régésszel és Varga Máté kiállítóhelyi koordinátorral.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47










