MNM: műtárgyak kórháza, Debrecen: kistemplom nagy orgonával, Csiribiri Veresegyházon
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2015. november 11-i adás már az archívumban hallgatható.

Kórház a múzeumban – ahol azonban nem emberek, hanem a tárgyak gyógyulnak. A Magyar Nemzeti Múzeum egyik raktárában járunk a műsor első felében és kiderül az is, milyen kiállításokkal várják jövőre a látogatókat. A kalauzunk az intézmény főigazgatója, Csorba László.
Ezután Debrecenbe indulunk, ahol a református kistemplom sem olyan kicsi. A csaknem háromszáz éves, hányatott sorsú templomban most a monumentális orgonát igyekeznek majd ismét megszólaltatni. Helyszíni riport Papp Tibor lelkésszel.
Végül egy múzeum születéséről, sőt inkább a fogantatásáról hallhatnak. Veresegyházon kétmilliárdos projekt lesz a Csiribiri, azaz gyermek- és játékmúzeum. Beszélgetés Varga Kálmán történész-muzeológussal, önkormányzati főtanácsadóval.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47





















