Pataki vár: kutatás és bemutatás, NKA: búcsú a kollégiumtól, könyv a gödöllői kastélyról
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2021. január 6-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy vár, amelynek két évtizede még a helye sem volt pontosan ismert, ma pedig már a bemutatásán dolgoznak. A meglehetősen félrevezető elnevezésű pataki vár Sátoraljaújhely felett magasodik: itt járunk a műsor elején. A vár után megnézzük a leleteiből rendezett, nemrég megnyílt, majd a járvány miatt bezárt kiállítást is. A kalauzunk a kutatást vezető Ringer István régész, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója.
Ezután a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégiumának leköszönő vezetőjével beszélgetünk. Nagy Gergelytől hallhatunk arról is, hogy mennyire fontos az NKA pályázati rendszere a magyarországi műemlékek számára.
Végül egy most elkészült, megjelenés előtt álló könyvről beszélgetünk a szerzővel, Varga Kálmán történésszel. A Gödöllői kastély és lakói című kötet érkezése tavaszra várható.
-
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47








