Tér, élmény: most kell látni a várkápolnát
Tizenhárom év után eltűnt az állványzat, így valódi térélmény fogad az esztergomi vár kápolnájában. Érdemes felkerekedni a látványért.

A szakembereknek – akik Wierdl Zsuzsa restaurátor-művész irányításával dolgoztak – meg kellett küzdeniük a falak vizesedésével éppúgy, mint a korábbi helyreállítások hibáinak kijavításával. A munkáknak nagy lendületet adott, hogy azt a kormány 50 millió forinttal támogatta. A teljes rekonstrukció várhatóan 2015 januárjában fejeződik be, a kápolna alsóbb régióiban ugyanis tovább folytatódik a falképek helyreállítása.Az esztergomi várkápolna unikális a magyar műemlékek között, hiszen egyike az első épületeknek, ahol a gótikus stílus megjelent III. Béla uralkodása idején, amikor átépítették a királyi rezidenciát. Az esztergomi vár rövidesen érseki székhellyé lett, így használták a kápolnát is egész a török korig, amikor földdel töltötték fel a területet és bástyát alakítottak ki belőle. Ennek köszönheti a megmenekülését mind a kápolna, mind a mellette lévő studiolo. A feltárásukra az 1930-as években került sor.
A kápolna vezetéssel látogatható, részletekről érdeklődni a Vármúzeumtól lehet.
-
Tálodi kolostor: megmentés és kutatás, Gödöllő: így újul meg a kastély, BTM: ArcheoBudaPest
2025-11-03 08:39:45 -
Kettős avar temetkezés, az aszály és a régészet, zongorát kapott a múzeum, római kutakat találtak
2025-11-03 08:10:54 -
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Tálodi kolostor: megmentés és kutatás, Gödöllő: így újul meg a kastély, BTM: ArcheoBudaPest
2025-11-03 08:39:45 -
Kettős avar temetkezés, az aszály és a régészet, zongorát kapott a múzeum, római kutakat találtak
2025-11-03 08:10:54 -
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47








