Falképekre bukkantak a mérai templomban, kövek és csontok: kutatják a tihanyi altemplomot
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2021. június 16-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy református templom, amelynek ugyan közismert volt a középkori eredete, most azonban nagy felületen jó állapotban lévő freskókat találtak a falán. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mérán járunk a műsor első felében. Megtudjuk azt is, van e remény, hogy feltárják és bemutassák a falképeket, amelyek közül egy feltehetően Szent Lászlót ábrázolja. Riport Kusnyír Lászlóval, a református gyülekezet lelkipásztorával és Paszternák István régésszel, műemlékvédelmi szakértővel.
A műsor második felében Tihanyban járunk. Egy nagy felújítás részeként néhány hete kezdődött el az altemplom kutatása, s máris nagyon fontos eredmények születtek. Beszélgetés Takács Ágoston ásatásvezető régésszel, majd Mende Balázs antropológussal.
-
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44 -
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44 -
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47