2023. december 13-án, Zsámbékon Horváth László polgármester és Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, országos főépítész bemutatták a zsámbéki öreg templom helyreállítására kiírt tervpályázat eredményeit és átadták az első három helyezettnek illetve a megvételt nyert pályaművek alkotóinak a díjakat. A pályázat első díját, a bírálóbizottság egyöntetű döntésével a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) tervezőcsapata nyerte el.

 

 

A zsámbéki öreg templom hazánk művészettörténetének egyedülálló emléke. Egyedülállóságát annak köszönheti, hogy a középkori építészet nagy sorsfordulójának, a román és a gótikus művészet váltását hozó emberöltőnyi folyamatnak záró eleme. Ez a folyamat a 12. század végén a koragótikus esztergomi palotakápolna elkészítésével vette kezdetét, és a klasszikus gótikus zsámbéki monostortemplom felépítésével teljesedett be. Ám középkori szerepétől eltérően e templom újkori sorsa korántsem nevezhető egyedinek, sokkal inkább tipikusnak. A zsámbéki templomrom mintegy összegzése mindannak, ami a középkori romokkal az újkorban történhetett. 

Hazánkban a legtöbb középkori épületet a 17–18. században hagyták el, így egy-másfél évszázad múlva, a tetőzetük, majd boltozataik beomlása és egyes falaik ledőlése után, a 19. század elején már festői romként kelthették fel a romantikus művészet érdeklődését. Mivel így a közfigyelem fókuszába kerültek és számos ábrázolás készült róluk, a 19. század második felére szembeötlővé vált gyors pusztulásuk. Az ekkor megszülető műemlékvédelem ezért igyekezet újjáépíteni ezeket az épületeket, ám ez igen költségesnek bizonyult, ezért a munka számos esetben – így Zsámbékon is – félbeszakadt.Ahol pedig befejeződött, ott sokszor éppen az eredeti részletek pusztulásához vezetett. Erre reakcióként a 20. században, a modern építészeti technológiák és anyagok bűvöletében a műemlékvédelemben felébredt a remény, hogy a romokat újjáépítés nélkül is konzerválni lehet. Mára, mikor már sok évtizedes tapasztalatok állnak mögöttünk az ilyen módon kezelt romokról, ez a remény elenyészett: jól látjuk, hogy a 20. század forradalmi módszerei és anyagai, a cement, a vasbeton, az acél, a műanyagok és különböző vegyszerek nem meghosszabbították, hanem éppen hogy megrövidítették a romok életét. Ráadásul a lassan két és fél, három évszázada tető nélkül álló középkori romok ma már nem csak statikai problémákkal küzdenek, de az építőanyagaik is a fizikai megsemmisülés határára kerültek.

 

 

Ma, a 21. században újra válaszút előtt áll a műemlékvédelem. Világossá vált, hogy a romok megmentésére nem rendelkezünk egyedül üdvözítő receptekkel, általános érvényű módszerekkel, sőt a korábbi évtizedek nemzetközi kartákban rögzített elveinek dogmatikus alkalmazása sok esetben egyenesen katasztrófákhoz vezettek. Ma már tudjuk, hogy sem a szakembereknek sem a társadalomnak nem lehet megspórolni a gondolkodást és az egyedi megoldások keresését, ha meg akarjuk őrizni és utódainknak is örökül szeretnénk hagyni múltunk emlékeit.

Egy ilyen történelmi pillanatban, egy ilyen jelentőségű műemlék megmentésére kiírt tervpályázat különösen izgalmassá vált. Nem csoda, hogy már a kiírás is élénk vitákat váltott ki, és óriási érdeklődést keltett. A kiemelkedően nagyszámú, 23 beérkezett pályaműről elmondható, hogy bennük a műemlékvédelem elmúlt másfél évszázadának lényegében minden irányzata és gondolata tükröződik. A pályaművek között éppúgy találtunk példákat a romantikus romkultuszra, mint a purista újjáépítésre, vagy a szecessziós és modernista kiépítésre, de képviseltette magát a hagyományos romkonzerválási eljárásokban való töretlen hit, éppúgy, mint a pesszimisztikus: „a pusztulás is a történelem része” attitűd is, de szerencsére megjelent a valódi restaurátori szemlélet is.

 

 

A bíráló bizottság értékelte a pályázók gondos munkáját, fantáziadúsötleteit, művésziinvencióját, valamint a látogatóközpont és rendház kialakítására vonatkozó számos jó elképzelését, ugyanakkor a pályázat fő követelményének, a templomrom megóvásának kérdésében teljesen egyhangú és egyértelmű döntést hozott. Elutasította azokat a szélsőséges megoldási javaslatokat, amelyek az elmúlt másfél évszázadban már a zsámbéki templom esetében is kudarcot vallottak, és azt a tervet választotta ki, amely a legátgondoltabb módon illeszkedik az emlék egyedi adottságaihoz, és műemlékvédelmének legelőremutatóbb történelmi hagyományaihoz: Möller Istvánnak, Lux Kálmánnak és Lux Gézának a tevékenységéhez. Ez a hagyomány pedig annak a restaurátor-műemlékvédelemnek a hagyománya, amely nem önmegvalósításra, hanem megőrzésre törekszik, maximálisan tiszteletben tartja és megőrzi a múlt minden: materiális és szellemi örökségét is, és így ad új életet a halott romoknak.Nem íróasztal mellett és konferenciatermekben született elveket akar ráerőszakolni a műemlékvédelemre, hanem a kövek valóságát tartja szem előtt, miközben tisztában van azzal is, hogy nem elég egy rom köveinek materiális megőrzése, hanem hosszú távon, csak úgy lehet maradandó eredményt elérni a műemlékvédelemben, ha az egész társadalom számára értelmezhető módon mutatjuk be a múlt emlékeit.Csakis így érhető el ugyanis, hogy minden ember értékként tekintsen rájuk, és áldozatokat is hajlandó legyen vállalni megőrzésük érdekében.

Úgy vélem ezeket a nehéz feladatokra sikerült jó válaszokat találnia az első díjat elnyerő pályamű készítőinek, így felébredt a remény, hogy a zsámbéki öreg templom régóta mostoha sorsa végre jó irányba forduljon.

 

 

Az első díjat elnyert terv a magyar műemlékvédelem legjobb hagyományinak folytatója: a zsámbéki Möller-örökség továbbfejlesztője és egyúttal Lux Kálmán nagyszerű esztergomi palotakápolna-rekonstrukciójának méltó utóda. Úgy biztosítja a kolostorrom hosszú távú jövőjét, hogy a korábbi: 15, 18, 19. és 20. századi rekonstrukciók értékes részleteivel és az évszázadok viharai által teremtett patinájával együtt őrzi meg az eredeti romot, miközben mégis épületté alakítja azt. A tervezetttéglakiegészítések érzékenyen körülölelik a romot, és magukba fogadják a templom évszázadok során szétszóródott, majd gondos kezek által összegyűjtött, de máig csak raktárban őrzött kőelemeit is, miközben nyitva hagyják a lehetőséget a jövőben még előkerülő faragványok eredeti helyükre való visszahelyezésére is.A terv ugyanakkor egy teljes értékű rekonstrukció is, amely képes hitelesen visszaidézni a gótikus templom és a későgótikus kolostor monumentális tereit és épülettömegét. Mindeközben sikeresen elkerüli a hamisítás csapdáit, mert nem állít magáról mást, mint ami. A kiegészítések didaktikusak, de mégis autentikusak. Hiszen hol máshol lenne autentikusabb a Möller István és Lux Kálmán munkái által ihletett téglakiegészítések használata, mint itt. Persze tudjuk, hogy az ördög a részletekben lakozik. Így ha a terv megvalósul, döntő jelentőségű lesz, hogy a kivitelezés is a tervekhez hasonló érzékenységgel készüljön el, a helyhez illőszínű, minőségű ésidőtálló építőanyagokból, amelyek esztétikusan és tudnak majd illeszkedni az eredeti kövekhez.

Még hosszú út áll tehát előttünk, hogy a zsámbéki öreg templom jövőjéről megnyugtató módon gondoskodhassunk, de azt legalább már bízvást elmondhatjuk, hogy az első lépéseket jó irányban tettük meg.