Középpontban a középkor, elfeledett templomrom, múltidéző Flórián tér, emléktáblát kapott Hőnel Béla
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2017. október 18-i adás már az archívumban hallgatható.

Kiállítási tárgyak, amelyeknek a többsége egy évvel ezelőtt még a föld alatt volt. A budapesti régészeti feltárások legújabb eredményeiről nyílt kiállítás a BTM Vármúzeumában – itt járunk a műsor első perceiben Terei György régésszel, a kiállítás rendezőjével.
Ezután Környe határába, egy Árpád-kori templom maradványaihoz indulunk. Arról is hallhatnak, hogy mit lehetne tenni a rejtőzködő műemlékekkel. A kalauzunk László János régész, a tatai Kuny Domokos Múzeum munkatársa.
Közösségi tervezéssel újulhat meg a Flórián tér Budapesten, s ebben a tervezésben oroszlánrészt vállal az Aquincumi Múzeum. Miként idézhető meg az 1700 évvel ezelőtti világ? Interjú Láng Orsolyával, az Aquincumi Múzeum igazgatójával.
Végül Mosonmagyaróváron járunk, ahol emléktáblát kapott a város elfeledett építésze, Hőnel Béla. Beszélgetés Beregszászi Balázzsal, a táblaállítás kezdeményezőjével.
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47