Minden Mátyás szülőházáról

Megjelent Lupescu Radu monográfiája Mátyás király kolozsvári szülőházáról. Bár a borító külcsínre nem túl ingergazdag, a csaknem 160 oldalon alaposan feldolgozott, színes történet tárul elénk.

A legelső kérdés, amit nyilván feltesz az, aki kevéssé ismeri a szülőház történetét, hogy vajon miért éppen itt látta meg a későbbi király a napvilágot, elvégre a család központi várkastélya Vajdahunyadon állt már 1443-ban is. A választ az erősség-rezidencia építéstörténete adhatja meg: megcáfolhatatlan bizonyíték ugyan nincs az okokra, azonban a korabeli írásos emlékekből kitűnik, hogy Vajdahunyadon Mátyás apja, Hunyadi János, aki 1441-ben erdélyi vajda lett, jelentős építkezésekbe kezdett, hogy a rezidenciát új igényeinek és társadalmi helyzetének megfelelően alakítsa át. 1442-1443 fordulóján, Mátyás születése előtt (amelyre február 23-án került sor) Vajdahunyadon javában folytak az építkezések, azaz a vár lényegében lakhatatlan volt. Hunyadinak igen jól alakult a kapcsolata Kolozsvárral, így átmenetileg itt keresett szállást Szilágyi Erzsébet számára. Egy módos polgár, Méhfi Jakab házát bérelte ki, Kolozsvár korai erődítésének, az Óvárnak déli kapujával szemben. Erzsébet végül hosszabb ideig maradt Kolozsváron, így itt került sor Mátyás megkeresztelésére is.

Kolozsvár éppen Mátyás születésének századában élte fénykorát, a 15. század végére Szeben után Erdély második legjelentősebb városává vált. Már Luxemburgi Zsigmond, majd később Mátyás is kiváltságokat adományozott Kolozsvárnak. A gazdasági felvirágzás mellett a város jelentős politikai eseményeknek a színtere is volt, amelyek azonban rövid időre éppen a fejlődését gátolták.

1437-ben, Zsigmond király uralkodásának utolsó évében több vármegyére kiterjedő jobbágylázadás zavarta meg Erdély hétköznapjait. A lázadók ellenállását csak több hónapos harc árán sikerült megtörni, akik visszavonulva Kolozsvár falai között kaptak menedéket. A lázadók vezére végül Kolozsvár közelében esett el. A lázadók befogadása megfontolatlan lépésnek bizonyult, mivel Albert király megfosztotta a várost fontosabb kiváltságaitól. A polgárok jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy visszakapják elvesztett jogaikat és végül Hunyadi Jánosban találták meg emberüket. Hunyadi közbenjárására I. Ulászló rehabilitálta a várost 1444-ben.

Kolozsvár Mátyás születésének századában folyamatosan növekvő, épülő tipikus középkori nagyváros volt. Folytatták és átmenetileg nagyjából befejezték a még előző században elkezdett Szent Mihály-plébániatemplom építését, 1405 után megkezdődött a várost körülölelő új várfal építése, a szerzetesrendek – különösen a domonkosok majd a ferencesek – is építették saját kolostoraikat. A polgárság is erőteljesen építkezett: a legtöbb városszerte ma ismert gótikus faragvány az akkori polgári építkezésekhez köthető. Mátyás azonban a városnak egyik nyugodalmas részén, az Óvárban született, amely a 14. században esett át hasonló átalakuláson, így éppen ezekben az évtizedekben viszonylagos nyugalmat biztosított lakói számára.

Királlyá választása után Kolozsvár továbbra is Mátyás kegyeltje maradt. Pedig akadt nézeteltérése is a helybéliekkel, hiszen Dengelegi Pongrác Lászlót, Mátyás első fokú unokatestvérét, aki a kolozsmonostori apátság kormányzója volt, egy helyi konfliktus alkalmával a kolozsváriak meggyilkolták. Mátyás azonban, lobbanékony természete ellenére meglepően elnéző volt. Később a király megerősítette a város régi kiváltságait, illetve újakat adott. A maga nemében egyedülálló módon külön kiváltságban részesítette a szülőházat: 1467-ben minden adó alól felmentette. Ez a kiváltság volt az, amely századokon át megőrizte a falakat, amelyek közt a király született.

A későbbiekben ugyanis a mindenkori tulajdonosok meglehetősen sok bonyodalmat okoztak a városban, hiszen újra és újra érvényesítették a királytól kapott jogot. Kolozsvár végül 1740-ben megvásárolta a házat, de nem azért, mert Mátyás született benne, hanem mert esetleges új idegen tulajdonosa, a mentesség révén, anyagi kárt okozott volna a városnak. Előbb kórháznak rendezték be, majd az 1830-as évektől börtön lett. Később részben kórházként, részben börtönként használták. 1887-es látogatása során I. Ferenc József meg is jegyezte, hogy a kolozsváriak nem igazán mutatnak kegyeletet iránta. Ez volt az a pillanat, amely lényegi változást hozott Mátyás kolozsvári kultuszában.

1889-ben házát emléktáblával jelölték, megsokasodtak a Mátyással kapcsolatos előadások, színielőadások, majd 1893-ban pályázatot írtak ki a város központi terén felállítandó Mátyás-szobor ügyében. A monumentális szoborcsoportot 1902-ben leplezték le.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól című műve, amely a Mátyás-kultusz elterjedésében kulcsfontosságú volt, a kolozsvári miliőben született és itt is nyomtatták ki. Tehát ha leginkább látens formában is, de Mátyás emlékezete mindig élt a kolozsváriak körében.

A Mátyás király szülőháza című monográfia természetesen sokkal alaposabb, színesebb, szerteágazóbb munka az épület puszta történeténél. Az építéstörténeten túl Kolozsvár, s Magyarország csaknem hatszáz évére is kitekint. A kötetet kortárs és archív fotóanyag, a felmérések dokumentációja teszi teljessé.