Az 1922-ben Pécsett a székesegyház nyugati oldala előtt megtalált háromapszisos épület (Cella Trichora I.) a leghosszabb életúttal rendelkező antik emlék jelen ismereteink szerint Sopianae késő római kori északi temetőjéből. A római kor után bizonyíthatóan használták a Karoling kor, Árpád kor és a késő középkor időszakában is. Tóth Zsolt tanulmánya.

 

 

Az 1955-ben végzett második régészeti feltárás kiegészítette a korábbi eredményeket, de részben ellent is mondott azoknak. Vita tárgyát képezte az épület belső terét díszítő két festésréteg, valamint a narthexben talált sírok datálása. Az előbbiekből adódóan a Cella Trichora építéstörténetét illetően is eltérő vélemények voltak.

2013-ban a Cella Trichorától északra nyílt lehetőség egy kisebb felületű megelőző régészeti feltárásra, amelyet 2014-ben az épület körüli védőépület bontási munkálataihoz kapcsolódó régészeti felügyelet egészített ki. Az ásatás és a felügyelet során tett megfigyelések lehetővé tették egy részletesebb építéstörténet kidolgozását. Ez nem csak magának a Cella Trichorának a szempontjából jelentős eredmény, ugyanis Pécs város Karoling kori történetéhez is új ismereteket szolgáltatott, felhasználva és részben átértelmezve a Cella Trichora területén és annak környezetében végzett korábbi régészeti kutatások eredményeit. Ezen túlmenően hozzásegített a középkori székesegyházak problematikájának jobb megértéséhez: Az eredmények alapján feltételezhetővé vált, hogy az 1009-ben alapított Pécsi Püspökség első székesegyházát a Cella Trichora I. épületével lehet azonosítani. A korábbról ismert, illetve újonnan talált  középkori falak értelmezése pedig a harmadik székesegyház építéstörténetéhez szolgáltattak adatokat.