Kiállítás: Értékes Pécs
Nem csupán egy épület, hanem egy egész város fejlődése, története elevenedik meg az Értékes Pécs projektben.

A római kortól egészen a török időkig mutatja be Pécs történetét a középkori egyetem épületében néhány napja megnyitott kiállítás. A tárgyi leletanyag az Aranyos Mária-kápolna szobortöredékeiből áll (részben rekonstrukciókkal is), míg a virtuális bemutatás több film segítségével a püspöki központ és a város fejlődését mutatja be. A nagyobb egységen belül olyan épületek elevenednek meg középkori, kora újkori formájukban, amelyekből átépítve több ma is áll, így a 3D-s animáció egy sétával kiegészítve térképet jelent a város felfedezéséhez.Bár a kiállítás Pécs hat évszázados történetét dolgozza fel és mutatja be, rendkívül fontos, hogy már a püspökség 1009-es megalapításakor keretet, lehetőséget adott az antik örökség. Nem csupán térben (hét római kori sírépítmény, tizennégy középkori és tizenkettő kora újkori épület készült el nagy részletességgel 3D-ben az őket körülvevő környezettel együtt), hanem élő hagyományban is, hiszen a legújabb kutatások (a cella trichora feltárása) szerint a püspökvár magja a Karoling-korban is lakott volt, központként használták, így a 11. századi püspökség alapítása olyan közegben történt, ahol a népesség körében a kereszténységgenerációkra visszanyúlóan élő vallás volt.
A 11. századtól a város fejlődését meghatározta a püspökség léte, az igazán látványos építkezések is a püspökvár területén, illetve szomszédságában történtek. Kutatástörténetileg is ez a leginkább ismert része a városnak. Az animációs filmekben, illetve az interaktív alkalmazásokban a város esetében összesen hét plusz egy korszakot, a püspökvár esetében pedig tíz periódust készítettek el.
A kiállítás a pécsi székesegyház tövében, tőle északra álló középkori egyetem épületében látogatható.
-
Tálodi kolostor: megmentés és kutatás, Gödöllő: így újul meg a kastély, BTM: ArcheoBudaPest
2025-11-03 08:39:45 -
Kettős avar temetkezés, az aszály és a régészet, zongorát kapott a múzeum, római kutakat találtak
2025-11-03 08:10:54 -
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Tálodi kolostor: megmentés és kutatás, Gödöllő: így újul meg a kastély, BTM: ArcheoBudaPest
2025-11-03 08:39:45 -
Kettős avar temetkezés, az aszály és a régészet, zongorát kapott a múzeum, római kutakat találtak
2025-11-03 08:10:54 -
Bronzkori szférák Debrecenben, másolat készül egy középkori kardról, kerámiák a BTM-ben
2025-10-15 16:56:30 -
Összefogás a töttöskáli templomromért, BTM: történelmi újrajátszók, várfeltárás Bándon
2025-10-15 16:32:19 -
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47











