Török temető a Margit körútnál, Zalavár: készülni kell, Pécs: torony került elő a püspökvárban
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2020. szeptember 9-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy török kori temető sírjai és középkori házak maradványai a Margit körút mellett. A Budapesti Történeti Múzeum egy most indult ásatásán járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Végh András, a BTM régésze.
Ezután a zalavári feltárások idei eredményeiről lesz szó. A szakemberek abban bíznak, hogy legalább 2024-ben sikerül a helyszínen megemlékezni a Karoling-központ, aztán magyar államalapítás-kori ispánság, majd bencés apátság fordulatokban gazdag történelméről. Beszélgetünk arról is, hogy a Zalavárt megalapító titokzatos Pribina nem szláv, hanem avar előkelő lehetett. Riport Ritoók Ágnes régésszel, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársával és Szőke Béla Miklós régésszel, a terület kutatóival.
Végül Pécsett járunk, ahol a középkori városfal sarkában a többi közt egy torony maradványára bukkantak a kutatók. Beszélgetés a helyszínen Tóth Zsolttal, a Janus Pannonius Múzeum régészével és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a feltárás konzulensével.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47













