Diósgyőr, egy műemléki ámokfutás vége

Újabb fordulóponthoz érkezett, sőt egyre inkább tragédiába fordul a diósgyőri vár története. A hibák egy része azonban még javítható. Buzás Gergely régész-művészettörténész írása.

 

 

Portálunk egy évtizede kíséri figyelemmel hazánk egyik legjelentősebb középkori műemlékének, a diósgyőri várnak a sorsát. Szerzőink foglalkoztak a vár kutatásával és elméleti rekonstrukciójával két cikkben is, írtak a 2014-ben lezárult helyreállításról szintén két cikket, majd írtunk a helyreállítás második ütemének 2016-ban nyilvánosságra került első tervváltozatáról, és reflektáltunk a meginduló új helyreállítás kritikáira, magunk is javaslatokat megfogalmazva, hogy miképpen lehetne jobbá tenni a terveket. 2022-ben szomorúan be kellett számolnunk a vár egykori feltáró régészének és a néhai diósgyőri vármúzeum igazgatójának, Czeglédy Ilonának a haláláról is. Most a vár története újra fordulóponthoz érkezett, így megint fel kell hívnunk a figyelmet ennek az egyedülálló műemléknek az egyre inkább tragédiába forduló sorsára.

 

 

Rostás László építész 2017-2018-ban elfogadott tervei alapján 2021 februárjában megindultak a vár második ütemének helyreállítási munkálatai. Azonban már ugyanezen év októberében a kivitelezők statikai problémákat tártak fel, amelyek megkérdőjelezték a tervek megvalósíthatóságát. Ennek ellenére a tervek módosítása szóba sem került, viszont a városi politikusok lobbizásba kezdtek a kormánynál további anyagi forrásokért. Jelentős plusz költségekről, mintegy kétmilliárd forintról volt szó.Ez a lobbizás kevés sikerrel járt, 2022. november elején a Pénzügyminisztérium konkrétan közölte az Önkormányzattal, hogy „a költségnövekmény nem támogatott”. Hogy pontosan mik is azok a statikai problémák, amelyeket feltártak, a nyilvánosság nem tudta meg, de a tervező nyilatkozatából, amelyben az 1960-as évek helyreállítását okolja ezekkel, az sejthető, hogy a 60-as évek falkiegészítései rossz minőségben épültek és nem védték meg az eredeti falmaradványokat, azok pusztulása a falmagban folytatódott, így a falak teherbíró képessége csökkent. Ez nem meglepő felfedezés, hiszen a 2010-es évek elején pontosan ezen problémák jelentkezése miatt – amely a falak kiomlásában is megmutatkozott – merült fel a vár új szellemű helyreállításának igénye. Nem csak Diósgyőrben, hanem minden egyes hazai rom-műemlék esetben bebizonyosodott már, hogy a korábban jó megoldásnak tartott „védő ráfalazások” nem sok védelmet jelentenek a romfalaknak, sőt rosszul kivitelezve éppen hogy felgyorsítják azok pusztulását. Különös, hogy a tervező ennek a ma már széles körben jól ismert jelenségnek a következményeivel nem számolt a tervek elkészítésénél. Ilyen nagyságrendű problémák kivitelezés közbeni észlelése már eleve kételyeket vet fel a tervek előkészítésének és elkészítésének kellő gondossága tekintetében. Mindeközben és mindennek ellenére azonban az építkezés rendületlenül haladt tovább az eredeti tervek szerint. A munkák üteméről a Magyar Építők portál rendszeresen beszámolt. 2023 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az igényelt plusz források nem fognak megérkezni, ez estben pedig a kivitelező Épkar-Zrt. február végén le fog vonulni az építkezésről, ám a megoldást a határidő előtt mindössze négy nappal a város továbbra is a plusz forrásigény kielégítésében látta, a tervek módosítása még mindig nem merült fel. A pénz természetesen nem érkezett meg, a kivitelező levonult, ám úgy tűnik, mintha a politikusok továbbra sem tudnak elképzelni más megoldást, mint a remélt, ám egyre nyilvánvalóbban illuzórikus plusz pénzből az eleve elhibázott tervek változatlan kivitelezését. 

 

 

Hogy áll most az építőitől elhagyatott diósgyőri vár? Ezt nehéz megmondani, hiszen a vár lezárt terület, és amióta az év elején a botrány kirobbant, a mindaddig hűségesen tudósító Magyar Építők diadalmas beszámolói is elmaradtak. A lekerített területen kívülről is látszik azonban az torzóként magasodó műemlékrom jó része. A külsővár falai csillogó mészkőlap-burkolatukkal együtt már elkészültek. A várfalban futó kazamatafolyosó Hazael Hugo 18. századi rajzáról jól ismert puskalőrései helyett a falsíkot kőkeretes neogótikus ablakok sora töri át, viszont elmaradt az említett rajzon ábrázolt övpárkány, amely a kazamata járószintjén körbefutva tagolta a várfalat. Készült viszont egy tagolatlan mellvéd, amelynek nyoma sem látszik Hazael Hugo felmérésén. Különösen megkapó részlet a várfal északnyugati sarkán tátongó négyszögű lyuk, amely alatt egy rozsdás vasgerenda mered a semmibe. A falakkal ellentétben a kaputornyok befejezetlenek, ám ennek ellenére már néhol elkezdett lehullani cement falazóblokkokból készült falaikról a felragasztott kőlap-burkolat – szomorú elképzelni, hogy hogyan is fog kinézni hamarosan ez a falazat, ahogy majd fokozatosan elveszíti burkolatát. Nehéz megérteni, hogy a belső vár falainak statikai problémái miért akadályozták a külsővár tornyainak befejezését, de ezt mi kívülállók nem is tudhatjuk. Elkészült az eddig csak a tervezők fantáziájában létező északi kaputorony-pár is, amely a valóban fennmaradt északi ágyúállás részlegesen helyreállított romjaira épült rá, különösen bizarr egyveleget alkotva vele. Kívülről nem igazán látható, hogy pontosan mi is történt ennek a későközépkori hadiépítészetben egyedülálló, és ezért különösen értékes építménynek az eredeti falmaradványaival, így csak reménykedhetünk abban, hogy talán nem bontottak bele olyan barbár módon a 15. századi falakba, ahogy az az előzetes látványterveken szerepelt. A külsővár északnyugati sarkában álló későközépkori konyhára egy emelet épült rá, amelynek az egykori kéménykürtő helyén lévő szobájából két tágas, későgótikus keresztosztós ablak nyílik a várfal mellvédjére. Az eredeti konyhaépület emeletes mivoltára nem ismerünk bizonyítékot, sőt ennek léte a konyhatér esetében – amelyet a terem közepén feltárt tűzhely helyzete alapján bizonyosan egyetlen nagy szabadkémény fedhetett – elég valószínűtlennek is tűnik. A 15. század végi külsővár falai mögött jól láthatóan felépült a 14. századi külsővár délkeleti részének fala, amely a régészeti feltárások és a 17-18. századi felmérések tanúsága szerint az új külső várfallal együtt sohasem állt, éppen annak építése miatt bontották le. Ezen a falon nagy ablakokat is meg lehet figyelni, ami arra vall, hogy mögötte megépültek azok a fedett terek is, amelyek eltakarják a várdomb eredeti szikláit. A Magyar Építők portálon közzétett fotók és videók alapján a déli és nyugati falszoros beton födémekkel való lefedése is megtörtént már. A belsővár kapuja előtt épült későközépkori külső kapuvédő torony falmaradványaira egy modern lépcsőház vasbeton-vázszerkezete épült rá, de a burkolatához hozzá sem kezdtek. Elkészült a tornyot megkerülő, a belső kapuhoz vezető későközépkori rámpa rekonstrukciója is. Kívülről nem látható, hogy mi történt a külsővár északkeleti részén. Itt az előzetesen közzétett látványterveken a 15. század végén lebontott 14. századi külső kaputorony és a vele egykorú falszoros újraépítése szerepelt, és az Épkar-Zrt-nek legutoljára, 2022 november 18-án, a Magyar Építők portálon közzétett videója szerint meg is indult ezek építse, a mellettük álló 16. századi rondella 1960-as években rekonstruált pártázatát viszont visszabontották. 

 

 

A belsővár két keleti tornyára 2-2 új szint épült a zárófödém nélkül. A már említett 18. századi rajz alapján csak egy-egy felső toronyemelet léte igazolható. Néhány analógia alapján valószínű, hogy a tornyok a 14. században eredetileg valóban legalább két szinttel magasabbak voltak a fennmaradt állapotuknál, de Hazael Hugó rajza alapján az is valószínű, hogy a legfelső szintjeiket már a későközépkorban visszabonthatták. Az északnyugati toronyra már csak ez az egy, valóban hiteles emelet épült rá, a félbehasadt délnyugati toronyhoz pedig hozzá sem nyúltak, feltehetően az említett statikai problémák miatt. A belsővár déli, keleti és északi szárnyára egy új, ilyen formában soha sem létezett emeletet húztak fel, amelyek külső és belső homlokzatait sűrűn elhelyezett kőkeretes, neogótikus nyílások tagolják, terüket pedig vasbeton gerendás födémek fedik. A keleti szárny födéme úgy tűnik, csak részben készült el. A nyugati szárny és a nyugati tornyok kivételével kiegészítették a külső homlokzatok egykori gyilokjáróinak konzolsorait, az eredeti szürke tufa anyagtól élesen eltérő hófehér mészkő anyagból. Egyébként a 2000-es évek mindkét helyreállítási ütemében minden kőszerkezet-rekonstrukció ebből, az eredeti váron soha sem használt anyagból készült.

A nyugati palotaszárny kiegészítése állt le a legkezdetlegesebb fázisában. Ez a szárny a vár egyik reprezentatív téregyüttesét: a nagyszobát és melléktereit foglalta valaha magába. Ezt a palotaszárnyat az előző, 2014-es helyreállítás során csak a földszint magasságáig rekonstruálták, az emeleti szintjéből mindössze a szélső falszakaszokat magasították fel, ami rossz döntés volt, hiszen a tér pontosan rekonstruálható lett volna a fennmaradt boltindítása és boltozati zárókövei, valamint a Hazael-felmérésen dokumentált nyílásrendszere alapján, hiánya pedig alapvetően változtatta meg a vár belső udvarának eredetileg emeletes épületszárnyakkal körülzárt terét, illetve a belső vár zárt, kockaszerű tömegét. A második helyreállítási ütem közzétett látványtervein már szerepelt a szárny pótlásának terve, ám nem az ismert formák alapján történő rekonstrukcióként, hanem egy neogótikus fantáziaként, a vár főhomlokzatát áttörő hatalmas mérműves árkádsorral, amit leginkább a tatai vár gótikus kerengőjéből a 19. században kialakított velencei stílusú romantikus homlokzat inspirálhatott. Ez azonban szerencsére a munkák leállásáig nem épült meg, csak a szárny félkész vasbeton váza meredezik a helyén. Emiatt az e szárny fölé tervezett második emelet sem készült el, csupán udvari homlokzati falának vasbeton pillérei állnak.

A fentiekben számba vett számos félkészen ott hagyott épületrészen kívül egyáltalán nem készültek el a belsővár gyilokjárói, és tetőszerkezetei, ami bizonyos értelemben nagy szerencse, hiszen a közzétett különböző látványtervek szerint ezeknek a műemléki tervtanácsi egyeztetések során kialakult esetlen formái még sokat ronthattak volna a vár megjelenésén: a pártázatok nélkül, hol fehér kőből, hol valamilyen sötét anyagból tervezett gyilokjáró-mellvédek és a tornyok idétlen lapos hajlásszögű lebegő tetői legfeljebb a magyar műemlékes építészet legidétlenebb stíluselemeire rímeltek, de a legkevésbé sem idéztek volna fel semmilyen középkori építészeti formát.

Mit lehet most kezdeni ezzel a félbehagyott műemlékrommal?

Most az építkezés leállása után végre ideje lenne, hogy az építtetők megtegyék azt a legfontosabb lépést, amelyet már a projekt megkezdése előtt meg kellett volna tenniük: komoly és felelős szakemberek hiteles véleményét kikérni arról, hogy mik is a diósgyőri vár legfőbb értékei, mire szabad, lehet és érdemes használni az épületet és hogyan, ki és milyen forrásokból tudja majd megfelelően üzemeltetni. Minden komoly beruházás, így egy műemléki helyreállítás is kizárólag egy ilyen alaposan átgondolt és minden érdekelt fél által elfogadott programon alapulhat. Megdöbbentő, hogy ez a diósgyőri vár esetében soha sem történt meg. Mikor a 2010-es évek közepén az akkori városvezetés és az általa választott tervező elkezdte megfogalmazni a helyreállítás második ütemének koncepcióját, egyfajta részleges szállodai és vendéglátóipari hasznosítás lebegett a szemük előtt célként, ami alapvetően meghatározta a helyreállítás építészeti terveit is: ez indokolta a sohasem létezett második emelet felépítését és ennek külön megközelíthetősége érdekében egy lépcső- és lifttorony ráépítését a belső vár 15. századi kaputornyának romjaira, továbbá az éttermi funkcióval elképzelt nyugati nagyszoba külső homlokzatának árkádos áttörését. Mint egy akkori személyes megbeszélés során számomra kiderült, e mögött a hasznosítási elképzelés mögött akkor még semmilyen gazdasági számítás nem állt. Hogy később készült-e ilyen, azt nem tudhatom, de belülről ismerve a hazai kulturális idegenforgalom viszonyait, ha készült volna, akkor sok jót nem tartalmazhatott volna egy ilyen kis szobaszámú, zsibongó gyerekcsoportok tömegei által látogatott vár második emeltére tervezett szálloda gazdaságos üzemeltethetőségének lehetőségeire nézve. Aligha véletlen, hogy ez a szálloda-koncepciót nem is propagálták a beruházók a nyilvánosság előtt, ám a tervek szemmel láthatóan mégis ennek a jegyében készültek el és a kivitelezés is ennek megfelelően folyt 2023. február végéig. 

A diósgyőri vár egy korábbi magánvár helyén a Nagy Lajos király által emelt, és Mátyás király által kibővített, mindkettejük által kedvelt és gyakran látogatott várpalota, amely közben a magyar királynék vidéki rezidenciájaként, majd a 16. században több jelentős arisztokrata família váraként is szolgált. A magyar történelem kivételes jelentőségű emlékhelye, több történelmi korszak egyedülálló építészeti emléke. A vár több évtizednyi ásatásaiból előkerült hihetetlenül gazdag régészeti leletanyag a későközépkori és koraújkori Magyarország tárgyi kultúrájának kiemelkedő jelentőségű emlékegyüttese. Ha valaki a diósgyőri vár jövőjéről felelősen gondolkodik, akkor csak és kizárólag ezen értékek védelme és közkinccsé tétele lehet a vezérlő eszméje. És a gazdasági turisztikai hasznosítás is csak ezekből az értékekből indulhat ki, hiszen mindazok, akik a diósgyőri várba fognak látogatni, azt csakis ezeknek a történeti értékeknek a megismerése érdekében fogják tenni, nem azért, hogy wellnessezhessenek, vagy könnyűzenei koncerteket hallgathassanak, ugyanis ezekre sokkal alkalmasabb helyszíneket nagy bőséggel találhatnak akár Miskolcon belül is. Ennek megfelelően a diósgyőri vár egyetlen reális funkciója egy korszerű, látogatóbarát múzeumi hasznosítás lehet, amely sok hasonló jelentőségű műemlékben ma is igen sikeresen működik hazánkban, mint például a sok-sok évtized óta a Magyar Nemzeti Múzeum filiáiként működő visegrádi, esztergomi és sárospataki középkori és reneszánsz várakban és palotákban, évente százezernyi elégedett látogatónak tartalmas élményt kínálva. Egy ésszerű diósgyőri várhelyreállítás legreálisabb célja egy ezekhez a helyszínekhez hasonló vármúzeum létrehozás lehetne, ahogy ez volt már az 1960-as évekbeli diósgyőri várhelyreállítás célja is. Sajnos akkor ezek az ígéretes kezdetek a kiváló múzeumigazgató pártszempontokból eldöntött eltávolításával megszakadtak, de semmi sem indokolja, hogy most ne folytatódjanak. Egy jól működő vármúzeumhoz azonban szükség van egy jól működő épületre. Úgy vélem, hogy ennek a lehetősége sem szűnt meg még véglegesen.

Bár az építkezés egy olyan fázisában szakad félbe, amikor már sok visszafordíthatatlan kár történt, de még vannak a várnak menthető értékei és a jelenlegi tervek néhány súlyos tévedése még visszafordíthatónak tűnik. A külsővár felépítése nagy része már befejezett tény. Az elkészült részeknek azonban vannak megőrzésre érdemes értékei: a keleti, déli és nyugati toronypárok helyreállítása szép lett, bár félbehagyásuk érthetetlen és sajnálatos. Itt leginkább a kőburkolat minősége vet fel problémákat, amelyek majd a magas karbantartási, javítási költségekben fognak problémaként jelentkezni, ám e kivitelezési hibák javítása elvileg garanciális munka kell, hogy legyen. E három oldalon a falszorosok lebetonozása és a beépítés roppant sajnálatos, de már visszafordíthatatlan állapot. Ezeket a mélygarázs szerű tereket azonban egy múzeum valószínűleg jól tudná raktárként és kiállítótérként hasznosítani, amelyekre igen nagy szükség lenne, hiszen a diósgyőri vár gazdag leletanyagának és kőfaragvány-anyagának tárolása és bemutatása ma megoldatlan probléma. A külső vár legnagyobb hibái az északi oldalon jelentkeznek: az itt soha sem létezett, illetve már a középkorban lebontott tornyok eddig elkészült részeit a hitelesség érdekében érdemes volna visszabontani, a lépcsőtornyot pedig valamilyen elfogadható burkolattal ellátva befejezni. A konyha vitatható emeletes formában történt visszaépítése is befejezett tény, ám a földszint terek működő középkori konyhaként, illetve sütőházként való berendezése érdekes élményelem lehet a múzeumlátogatók számára. 

 

 

A belsővárban a nyugati szárny nagyszobájának helyreállításában úgy tűnik még nem történtek meg a legsúlyosabb hibák: még nem áll a terveken elrontott árkádos külső homlokzat. Nagy kérdés, hogy a minden bizonnyal ezen a környéken jelentkező statikai problémák kiküszöbölhetőek lennének-e a tervek gyökeres átdolgozásával, a súlyos faltömegeknek esetleg valamilyen üreges, könnyített falszerkezettel való kiváltásával? Szükséges-e egy ilyen áttervezéshez a meglévő hatalmas vasbeton váz bontása, vagy az megtartandó és ésszerűen átalakítható? Ezek nyilván olyan műszaki kérdések, amelyben csak megfelelő képzettséggel és műemléki tapasztalattal rendelkező szakemberek csapata hozhat releváns döntést. Itt a műemléki tapasztalatra különös hangsúlyt fektetnék, ugyanis az eddigi hibák éppen ennek hiányából eredtek. A szárny tömegének és terének visszaidézése mindenesetre jelentősen gazdagítaná a diósgyőri várat, és egy igen jól használható konferencia és rendezvénytérrel járulna hozzá egy vármúzeum működéséhez. 

A palotaszárnyakra felhúzott második emelet volt az egyik legnagyobb tévedése a jelenlegi tervnek. Ezen a szinten a tornyokon még régi fotókon megfigyelhető tetőlenyomatok alapján valóban számolhatunk ugyan egy szinttel, ám az a tornyok sarkain hiányzó falbekötések és a Hazael Húgó-féle felmérés tanúsága szerint ez bizonyosan nem volt kőszerkezetű. Itt eredetileg nyilván egy faszerkezetes, aszimmetrikus padlástérbeépítés lehetett, aminek külső homlokzatait a gyilokjárók pártázatos mellvédfala képezte, belső homlokzata pedig nem volt, ugyanis az udvar felé a tető az első emelet párkánymagasságához futhatott ki. Ez a forma jól ismert a későközépkori európai várépítészetben, például Châteaudun kastélyában máig eredeti formájukban fennmaradtak az ilyen szerkezetű padlástér szobáinak a külső gyilokjáróról nyíló favázas válaszfalai. A gyilokjárók pártázatos mellvédfalainak felépítésével a diósgyőri modern második emelet zavaró külső homlokzati fala is eltakarható, a betonfödém és az udvari homlokzatok azonban ideális esetben bontandóak lennének, szerencse, hogy a nyugati szárnyon ezek még nem épültek meg. Maguk a padlástéri helyiségek megint jól használhatóak lennének egy vármúzeum üzemi helyiségei: kutatószobák, irodák, adattárak, restaurátorműhelyek számára, míg felettük a tényleges padlástér a gépészet számára kínál megfelelő helyet, felszabadítva ezzel egy fontos enteriőrsort az északi szárny földszintjén. A vár első emeleti, egykori reprezentatív terei egyetlen funkcióra alkalmasak: egy olyan enteriőr-kiállítás számára, amely rekonstruált berendezésű szobákon át végigkíséri a látogatót a vár történetén Nagy Lajos korától, Mátyás király uralkodásának idején át a 16. századi reneszánszig. Ez, legalábbis az építészeti terek tekintetében – ha néhány elemében vitathatóan is – de már az első helyreállítási ütemben megvalósult, csak a terek berendezése nem volt igazán szerencsés, valamint súlyos hiba volt az egykori királyi lakosztály anticamerájának terét szétverő lift elhelyezése. Ennek áthelyezésre a nyugati szárny, illetve északnyugati torony helyreállítása remek lehetőséget kínálna. Az északi szárny nagyterme és a nyugati szárny nagyszobája rendezvényterekként fontos szerepet kaphatnának a vármúzeum életében. A földszinti tereknek az első ütemben már helyreállított szobasorában az első ütemben megvalósult, de azóta elbontott, kiváló, interaktív kiállítások visszaállítása, a pincében pedig a múzeumi büfé újraindítása lenne kívánatos. 

A diósgyőri vár első helyreállítási ütemének befejezése után egy országos szinten kiemelkedő múzeumpedagógus, történelmi újrajátszó csapattal rendelkezett, akik valóban élővé tudták tenni a várat magas színvonalú vezetéseikkel, programjaikkal a látogatók számára. E csapatban megvolt a lehetőség a továbbfejlődésre is. Ám ez nem történt meg, sőt mára ez a csapat sajnos már nem is létezik: tagjait elbocsájtották, így máshol folytatták pályájukat. E csapat emléke azonban egy olyan értékes hagyomány, amelyet Diósgyőrnek meg kellene becsülnie, és ha már nem volt képes megőrizni, meg kellene mindent tennie azért, hogy valamilyen formában újraalkossa. Mindehhez azonban az kell, hogy a várnak jó gazdája legyen, olyan szakemberekkel, akik tudják, hogyan lehet egy sikeres múzeumot létrehozni és működtetni egy középkori várban. 

Ma a diósgyőri vár korunk műemlékvédelmének leglátványosabb kudarca. Hogy azzá vált, abban számos embernek és intézménynek van súlyos felelőssége. Ám most nem a felelősség megállapítása legfontosabb feladat – a történelem ezt úgyis meg fogja tenni –, hanem ennek az egyedülálló, de jelen állapotában pusztulásra ítélt műemléknek a megmentése. Ehhez a helyreállításban alapvető irányváltásra, gyökeres áttervezésre van szükség és olyan szakemberekre, akik tisztában vannak a műemléki és a muzeológiai munka felelősségével és szakmai követelményeivel. Nem utolsósorban pedig olyan döntéshozókra, akik ezekre a szakemberekre hallgatnak.

 

2023. 03. 15.