Államalapítás kori templomaink többségéről (vagy a templomok Szent István-kori periódusáról) nagyon keveset tudunk, így az első püspöki székesegyházak is szinte ismeretlenek. Az egri középkori katedrális újabb feltárása talán gazdagíthatja ismereteinket a magyarországi szakrális építészet korai szakaszáról.

 

 

A tervek szerint a közeljövőben folytatódhat az egri vár helyreállítása, többek között immár az állagvédelmi szempontból is legsürgetőbb feladattal, a középkori székesegyház romterületének rendezésével. Az itt alkalmazott szabad ég alatti rombemutatás – mint Magyarországon általában – teljes kudarcot vallott, magának a megvédendő emléknek a további, sok szempontból visszafordíthatatlan pusztulásával járt. A szabadon hagyott apszis kifestését például hiába igyekeztek a fagytól megkímélni a helyreállítás után, mára nem csak vakolatát vesztette el a fal, hanem a kváderkövek eredeti felülete is eltűnt. És az apszis állt ellen még legjobban az idő vasfogának: a műkő kiegészítéssel, "védő" ráfalazással ellátott többi puha tufa faragvány szinte teljesen elporladt az utóbbi néhány évtized alatt. A szabadon hagyott falak pusztulnak, ám szerencsére a faragványok nagy része a raktárban vár bemutatásra. Igaz, itt sem rózsás a helyzet, a vizes, penészes pincében azonban mégis kitartott a korábban feltárt, rendkívül gazdag kőanyag. 

Ám a legkorábbi ma ismert faragványok is csak a székesegyház 12. századi periódusából származnak, a püspökség első templomát nem ismerjük. Csupán feltételezhetjük, hogy a későbbi középkori székesegyház alatt, vagy annak környezetében állt, így a romterület rehabilitációjához kapcsolódó jövőbeli kutatás során meg lehetne találni a maradványait.

 

 

  

Egerben tehát van remény az első katedrális feltárására, ám az ország elsőként, feltehetően 997 körül megalapított veszprémi püspöki főtemplomában már nehezebb lenne a mai épület alatt megtalálni az első templomot. Itt már a 11. század közepén átépítették az első székesegyházat, de már e későbbi korszak emlékei is eltűntek a 20. század eleji újjáépítés következtében. Az ekkor a templom alatt megtalált, római korból származó, feltehetően másodlagosan felhasznált oszlop-talapzat az egyetlen emlék, amely az első katedrálisból ismert, még ha csak egy leírás alapján is. Ez az oszlop minden bizonnyal egy egyhajósnál összetettebb szerkezetű, feltehetően három hajós bazilikának lehetett a tartozéka. 

Még Veszprémnél is reménytelenebb a kutatók helyzete Esztergom esetében. Az esztergomi érsekség megalapítását az 1001-es ravennai zsinaton engedélyezték, s egyúttal azt is, hogy a magyarországi egyházszervezet elszakadjon a némettől. Az uralkodói székhellyé alakított hajdani római erőd közepén ekkor felépült Szent Adalbert székesegyház mára már feltárhatatlan, hiszen nem csak ráépült a 19. századi bazilika, hanem ezt megelőzően, a 18.század második felében a régi templomnak az alapfalait, sőt még az alatta lévő földet is kitermelték. A bontás előtt készült egyetlen alaprajzi felmérés – amelynek metszetként sokszorosított másolatát Mathes János kanonok adta ki a 19. század elején – nem ábrázol már olyan részleteket, amelyek a Szent István-kori templomhoz lennének köthetőek. Az ekkor még álló falak legkorábbi része feltehetően a 12. század elején emelt, majd később gótikus stílusban átalakított szentély lehetett. Az első templomot a 12. század folyamán itt is biztosan lebontották. 

Az esztergomival egy időben alapított győri püspökség központja viszont máig épségben áll. Itt éppen ezért nehéz a kutatás. A szintén egy hajdani római tábor területén épült katedrális ugyanis nem kevés átépítésen esett át évezredes történelme során. Az első székesegyház feltehetően megegyezik a ma is álló templom főhajójával és főszentélyével, pontosabban abba befoglalva helyezkedik el, ám mivel feltárás nem folyt benne, ez csak feltételezés. A székesegyház az 1400 körül lezajlott gótikus átépítéséig feltehetően félköríves apszissal záródó egyhajós templom volt, ám legkorábbi fennmaradt részletei, a főszentély két oldalához csatlakozó egykor emeletes kápolnák – amelyek a mai mellékszentélyeket alkotják – csak 1200 körül épülhettek, de eredeti formáját ezek közül is csak az északi apszis őrizte meg.

Vitatott az egri egyházmegye alapításának pontos ideje, és első székesegyháza, mint arról a cikk elején már írtunk, szintén ismeretlen.

Szintén nincs hiteles forrásunk az erdélyi püspökség alapítási idejére, de az bizonyos, hogy  azután kerülhetett erre sor, miután I. István felszámolta apósa, az erdélyi Gyula önálló territóriumát. Itt – legalábbis építészeti szempontból – kész püspökséget vehetett át a király, hiszen bizánci fennhatósággal létezett már a 10. század második felétől egy erdélyi görög rítusú térítő püspökség. Minden bizonnyal ennek a temploma lehetett a latin egyház első székesegyháza is, amelyet a ma álló gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház nyugati homlokzata előtt tártak fel és azonosítottak a közelmúltban. A régi római erőd falai között, a Gyulák egykori székhelyén épített, félköríves apszisú, négy középpillérrel tagolt templomot feltehetően már a 11. század folyamán lebontották, párhuzamosan a mai székesegyház elődjének építésével.

 

 

 

István király második nagy egyházmegye alapítási akciójára 1009-ben került sor, talán ekkor alapította meg az Erdélyi püspökséget is, de bizonyosan ekkor létesült a pécsi püspökség, és nagy valószínűséggel a kalocsai egyházmegye is. A római Sopianae ókeresztény temetőjének helyén létesült karoling-kori településen alapított pécsi püspökség első székesegyháza bizonyosan egy ókeresztény templom volt, bár ma még vitatott, hogy az itt álló nagyszámú ókeresztény épület közül melyik. Szóba jött már a Cella Septichora, a Cella Trichora, de a mai székesegyház kriptája helyén állt, egyelőre csak földradaros felmérésből ismert korai kápolna sem zárható ki. Ám Veszprémhez és gyulafehérvárhoz hasonlóan valószínűleg itt is még István király életében megindult egy új bazilika építése, amit csak István utóda Péter fejezett be, akit később ide is temettek. Péter székesegyházának maradványai feltehetően a mai, 1064 után megkezdett harmadik székesegyháztól délnyugatra, a Dóm-tér kövezete alatt rejtőznek, de eddig csak kis részletei kerültek napvilágra.

Feltehetően a pécsi egyházmegyével egyidőben jött létre a kalocsai is. Kalocsa első székesegyházáról szerencsére sokkal pontosabb ismereteink vannak. Már a 19. században Henszlmann Imre megtalálta az egyházmegye első, egyhajós főtemplomának a 13. századi gótikus katedrális falaira épült mai, barokk templom alól kinyúló falcsonkjait, majd a 20. század elején félköríves apszisa is előkerült a mai templom kórusa alatt. A jelenleg is folyó régészeti kutatásoknak köszönhetően most újra feltárultak a római téglákból épített korai templom alapfalai, amelyben az egyházmegye első főpapját, Asztrik érseket is eltemették, amint azt a két évvel ezelőtti kutatás is bizonyította.

 

 

 

Az utolsó, nyolcadik Szent István-kori püspökség, Csanád megalapítására a többinél jóval később, csak 1030 táján került sor, egy korábban görög befolyás alatt álló területen. Az eseményekről csak a 14. században megszerkesztett nagyobbik Gellért legenda tudósít, ám még így is erről az egyházmegye alapításról tudunk a legtöbbet. Sajnos azonban székesegyháza máig nem került elő. Csanád vára eredetileg Ajtony fejedelemségének központja volt, és Marosvárnak hívták. Itt már a görög rítusú kereszténységet felvevő Ajtony alapított egy Keresztelő Szent Jánosnak szentelt görög kolostort. Amikor Csanád legyőzte Ajtonyt és territóriumát István király országához csatolta, az uralkodótól elnyerte a terület ispáni tisztét, sőt Marosvárt is átnevezhette saját magáról Csanád várnak. Az István király által ide küldött püspök, Gellért rávette Csanádot, hogy a görög szerzeteseket telepítse ki egy újonnan épített monostorba, Oroszlánosra, és templomukat, valamint kolostorukat adja át neki. Tehát az új egyházmegye első székesegyházaként a még Ajtony által emelt Keresztelő Szent János templom szolgált. Ám Gellért hamarosan felépített egy új katedrálist, amelyet Szent György tiszteletére szenteltek fel. Később a püspök, a már bencés monostorként működő Szent János templom mellé Szűz Mária tiszteletére egy új apátsági templomot is emelt, ahová később őt magát is eltemették. Ez utóbbi templomot 1361-ben az Erzsébet királyné, Károly Róbert özvegye újjáépíttette, Szent Gellért földi maradványait pedig egy díszes ereklyetartóban oltárra helyezte. 

Bár klasszikus értelemben vett, tudományos igényű feltárás még soha sem folyt a hajdani püspöki székhely területén, mégis értékes régészeti adatok állnak rendelkezésünkre. 1868-ban ugyanis, amikor a ma is álló neogótikus plébániatemplom építése érdekében elbontották azt az egyhajós, keletelt, gótikus templomot – amely középkori formájában egyedül élte túl a török-kor háborúit és a vár 17. század végi felrobbantását – a helyi plébános és az építőmester részletes ásatási naplót és felmérési rajzot készíttetett a régi épületről és az új templom helyén feltárt régészeti maradványokról. E dokumentumokat aztán Henszlmann Imre saját megjegyzéseivel és tanulmányával kiegészítve közzé is tette. A földmunkák során kiderült, hogy a lebontott gótikus templom egy korábbi, románkori épület átépítésével keletkezett, amelynek hajójának közepén egy koraközépkori koraközépkori szarkofágot találtak. Ebből a csontokat – néhány lábujj kivételével – még a középkorban kiemelték. Henszlmann a szarkofágot Szent Gellért eredeti szarkofágjával, a templomot pedig ezért a Szűz Mária apátsági templommal azonosította, és mindebben bizonyosan igaza is lehetett. A gótikus templom az 1361-ben épült épület volt, és alatta helyezkedett el a Gellért által emelt 11. századi apátsági templom. Az épület bontsa során a falakban talált 13. századi kőfaragványok pedig könnyen lehet, hogy a közeli Egres 13. századi ciszterci monostorából a templom 18. századi helyreállítása során áthurcolt kövek lehettek. Így Csanád egyetlen ismert középkori temploma sem a Szent György székesegyházzal, sem az elsőként székesegyházként használt Keresztelő Szent János templommal nem azonosítható. Mégis ez a templom lehet a kulcs a két másik fontos épület jövőbeni megtalálásához.  

Mivel Csanád várának 1697-ben, közvetlenül felrobbantása előtt, Luigi Ferdinando Marsigli által készített hadmérnöki felmérésén csak egyetlen olyan egyhajós gótikus templom romja látszik, amely azonosítható az 1868-ban lebontott Szűz Mária templommal, ez pedig a külső vár északkeleti sarkában áll, úgy a rajzon a belső várban ábrázolt székesegyház és a mellette látható rotunda – amely talán a Szent Megváltó prépostság temploma lehetett, melyet a források elsőként a 13. században említenek – minden bizonnyal a Szűz Mária templomtól kb. 150 méterre délre, egy közelmúltban felépült panzió illetve a vele északról szomszédos ház melléképülete alatt keresendőek. Az egykori vár helyét az egyébként igen szabályos elrendezésű, újkorban telepített falu egyetlen eltérő tájolású, szabálytalan kiosztási telektömbje az egykori piactér, mai főutca nyugati oldalán ma is pontosan kirajzolja. 

 

 

Mivel a Gellért legenda szerint a Szűz Mária templom a régebbi Keresztelő Szent János templom mellé épült, ez utóbbit valahol a mai plébániatemplom közelében kell keresnünk. A régi templomtól délre épült mai plébániatemplom építése során azonban nem kerültek elő más templommaradványok, viszont északra tőle, a barokk görög katolikus templom körül 1868-ban még láttak falmaradványokat. Így nem kizárt, hogy az egyébként keletelt görög katolikus templom épült rá az egykori görög monostor templomának romjaira, talán nem is véletlenül. E templom maradványai feltehetően azért nem szerepeltek Marsigli felmérésén, mert éppen a külső várat körülvevő várárok túlsó oldalára estek. Ha feltételezéseink igazak, akkor Csanád ma még nagy lehetőségeket rejt egy jól dokumentált Szent István-kori egyházmegye-központ megismerésére.