Salamon-torony: Dévényi Tamás válasza cikkünkre
Örömmel közöljük Dévényi Tamás levelét, hiszen célunk éppen az volt, hogy induljon meg az értelmes vita.

A Salamon-torony műemléki restaurálásáról és legújabb helyreállítási tervéről közzétett cikksorozatunk utolsó része a Salamon-torony problematikáján túllépve a hazai műemléki tervtanácsi rendszer működésének anomáliáira is fel kívánta hívni a figyelmet. Úgy tűnik sikerrel, ugyanis ez az írás felkeltette a figyelmét a legilletékesebb személynek, a Központi Építészeti Tervtanács műemléki testülete elnökének, Dévényi Tamásnak, aki azzal a kéréssel fordult portálunkhoz, hogy tegyük közzé cikkünk szerzőjének, Buzás Gergely visegrádi múzeumigazgatónak írott válaszlevelét. Kérésének örömmel teszünk eleget, hiszen célunk éppen az volt, hogy induljon meg az értelmes vita, nem csak a Salamon-toronyról, hanem az egész műemlékvédelmi döntési mechanizmusról és ezen belül különösen a műemléki tervtanács jelenlegi és ideális működési rendszeréről. Meggyőződésünk, hogy csak a nyílt vita mutathat jó irányba vezető kiutat abból a jelen helyzetből, amit valószínűleg csak nagyon kevesek éreznek megnyugtatónak. Ezért arra biztatunk mindenkit, akinek átgondolt és komoly mondanivalója van e témáról, juttassa el hozzánk írását, és mi szívesen közzé tesszük. Facebook oldalunkon lehetőség van a közvetlen vitára is.-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51





