III. András: a budavári királysír
Az Árpád-ház utolsó uralkodója sem tudta megakadályozni a királyság feudális anarchiába süllyedését, a tartományurak hatalmának erősödését. Vele halt ki hivatalosan a család férfi ága, budavári temetkezésének helyét sokáig félreértették, és az épület azonosítása után sem kutatták célzottan.
Mielőtt a IV. László elleni merényletre sor került a körösszegi táborban, velencei András már az ország nyugati végében tartózkodott. Ez már a második magyarországi útja volt, célja sem volt titkos, hiszen egy ideje a trón várományosaként tartották számon, maga Ladomér esztergomi érsek – aki Lászlóval nagyon rossz viszonyban volt – pártolta. A zalai Arnold comes azonban elfogta a herceget és átadta Habsburg Albertnek, aki Bécsben őrizetben tartotta. Innen szöktették meg Ladomér emberei IV. László halála után, s kevesebb mint két héttel később, 1290. július 30-án megkoronázták Székesfehérváron. Az új király egyértelműen az érsek és az egyház embereként került trónra, de a bárók sem ágáltak ellene, s feltehetően többeket nem ért váratlanul az új uralkodó felbukkanása, abban pedig konszenzus lehetett, hogy személyében a királyi családból kell származnia.
Velencétől a trónig
Ebből a szempontból András herceg pedigréje nem volt éppen makulátlan, hiszen bár II. András király unokájaként tartja számon a történetírás, apját, István herceget IV. Béla nem fogadta el testvéreként, így nagyanyjának, Estei Beatrixnak el kellett hagynia az udvart, s az országot még fia születése előtt. Beatrix végül Itáliában telepedett le Utószülött Istvánnal, aki felnőve a velencei Morosini családban talált magának feleséget, s ebből a frigyből született 1265 táján András herceg, aki a kalmárköztársaságban nevelkedett. Apja – akiről a korabeli közvélekedés azt tartotta, hogy nem II. András, hanem Apodfia Dénes főúr fia – 1278-ban halt meg, András herceg ezután vált a trón elméleti várományosává, mint az Árpád-ház egyetlen ismert férfiági leszármazottja.
Míg a magyar nemesség IV. László halála után – egy részük talán még előtte is – hajlandó volt félretenni András származásával kapcsolatos aggályait, nemzetközileg ingatagabb volt a megítélése. IV. Miklós pápa magának akarta fenntartani a jogot, hogy az új uralkodót kijelölje. A pápai hűbér igényét Ladomér érseknek és a magyar klérusnak sikerült óvatosan visszautasítani. Fenyegetőbb volt Habsburg Rudolf német király követelése, aki arra hivatkozott, hogy IV. Béla a tatárjárás idején a segítség fejében német hűbérré ajánlotta fel Magyarországot, ezért azt fiának, Albert hercegnek adományozta. A követelést 1291-ben fegyveres hadjárattal sikerült végérvényesen elhárítani, s egyúttal visszafoglalták az ország nyugati területeit – ezzel elsősorban nem a király, hanem a Kőszegi család, a központi hatalomra egyik legnagyobb veszélyt jelentő főúri família hatalmát növelve, hiszen azok visszakapták határszéli váraikat.
Végül trónigénnyel lépett fel a nápolyi Anjou-család egyik tagja, Martell Károly is 1292-ben. Az anyja jogán pályázott a trónra, hiszen Mária V. István lánya volt. Természetesen ennek a leányági öröklésnek sokkal kisebb eséllyel lehetett érvényt szerezni, azonban Károly és az anyja ügyes politikával, több év alatt a maga oldalára állította a délvidéki, illetve horvátországi nemesek egy részét. Martell Károly ugyan 1295-ben meghalt, ám a jogai fiára, Carobertora szálltak át, aki később I. Károlyként (téves, ám jobban ismert nevén Károly Róbertként) lett az ország első Anjou uralkodója.
Konszolidáció: újabb kísérlet
III. András ott folytatta az ország konszolidációjára tett kísérletet, ahol elődje, IV. László feladta majd másfél évtizeddel azelőtt. A szövetségesei is ugyanazok voltak: az egyház (ami ezúttal biztosabb támogatást jelentett), valamint a nemesség. Már uralkodása kezdetén, 1290 szeptemberében országos gyűlést hívtak össze Óbudára, amelyet követően egy harmincnégy pontból álló királyi dekrétumot adott ki. Ezek egy része a bárók hatalmát volt hivatott korlátozni: elrendelték a korábbi birtokadományok felülvizsgálatát, illetve megtiltották a királynak, hogy egész megyét adományozzon, illetve örökös ispánt nevezzen ki. András ezt követően több kiváltságlevelet is kiadott kereskedők számára, ami azt jelzi, hogy (talán velencei neveltetése okán) felismerte: támogatói bázisát szélesítenie kell. Erre azonban – miután a városiasodás, illetve a polgárság megjelenése még ugyancsak kezdeti fázisban volt – nem nyílt reális lehetőség. A konszolidáció lendülete megtört, részben azért, mert a nápolyi Anjouk – minden jogalap nélkül – birtokadományozásba fogtak, amellyel megosztották a magyar nemesség egy részét. A király tekintélye drámai módon hanyatlott: III. András elindult, hogy megbüntesse Kőszegi Ivánt, aki Vas és Sopron megyét kapta így hűbérül, s miután harc nélkül békét kötött az oligarchával, hazafelé foglyul ejtették. A nagyhatalmú bárókat lehetetlennek tűnt megfékezni, hiába lavírozott az uralkodó, hogy legalább ideig-óráig a saját pártján tartsa őket. A legkomolyabb ellenfélnek a Kőszegiek és a felvidék nyugati felében a gyorsan gyarapodó Csák Máté bizonyult.
A királynak a házasságai sem voltak túl sikeresek. Első felesége, a lengyel Piast-házból származó Fenenna 1295-ben meghalt. Nászukból egy leány, Erzsébet született. Második házassága dinasztikus szempontból szintén sikertelen volt, hiszen a Habsburg Ausztriai Ágnes az 1296-os menyegző után egyáltalán nem esett teherbe. Nyilván ezek a hírek is táplálták Nápolyi Mária és fia, majd az évszázad végén még gyermek unokája reményeit.
Az utolsó aranyágacska
Ladomér esztergomi érsek 1298 januárjában halt meg, s vele András régi támogatóját vesztette el. Helyébe részben a kalocsai érsek János lépett, akinek vezetésével országos gyűlést hívtak össze az év augusztusára Pestre. Ennek gyümölcse egy dekrétum lett, amely ismét a bárók elleni fellépésre igyekezett rábírni a királyt. Meghatározták a hatalmaskodás jogi definícióját, a jogi szankciókat, megfelelő hadereje azonban továbbra sem lett az uralkodónak. András ezt követően nem sokkal hűbéri szerződést kötött a kisebb veszélyt jelentő tartományurakkal Kőszegi Iván és Csák Máté ellen, akik 1300-ban – legalábbis ideiglenesen – behódoltak a királynak.
Közben Magyarországra érkezett az akkor tizenkét éves Caroberto. András nem reagált a trónkövetelő megjelenésére. Hogy tervezett-e valamilyen fellépést, sosem tudjuk meg, hiszen 1301. január 14-án váratlanul elhunyt Budán. Ahogy Ákos nembeli István nádor búcsúztatta: „Meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt.”. III. András leánya, Erzsébet apácaként élt, majd halt meg 1338-ban – vele pedig leányágon is kihalt az Árpád-ház.
Ferencesek Budán
A minden bizonnyal a budai ferences kolostorban lejegyzett, majd a Képes Krónikába bedolgozott 14. századi budai minorita krónika szerint: „… az Úr 1301-ik évében Szent Félix napján András király a budai várban elnyugovék az Úrban, és eltemették Szent János evangélista egyházában, a minorita testvéreknél.”
A Szent János evangélistának szentelt ferences templom és kolostor Buda városának déli negyedében, egy viszonylag szegény és jelentéktelen városrészben épült a 13. század második felében. Alapításáról nincsenek adatok, de az feltehetően még IV. Bélához köthető. Az első írásos feljegyzés róla a Szent Margit szentté avatási perében szereplő egyik tanúvallomás, amely alapján legkésőbb az 1260-as években már működött a kolostor. 1288-ban már iskolájáról is tudunk. 1290 előtt Mojs mester özvegye egy ferences beginakolostort alapított a templomával szemben. I. Károly hitvese, Erzsébet királyné, az 1320-30-es években egy telket vásárolt a ferences kolostor mellett, ahol egy klarissza kolostor alapítását tervezte. Ez végül nem valósult meg, ezért a telket 1346-ban Ugali Pálnak és testvérének adományozta, akiknek örököseitől 1369-ben I. Lajos vásárolta vissza, hogy a ferenceseknek adja, kolostoruk kibővítése céljából. A 14-15 század fordulóján, amikor felépült Buda városának déli végén az új királyi palota, majd Zsigmond korában ez vált az ország fő királyi rezidenciájává, a palota közelében álló rendház a ferencesek egyik legfontosabb magyarországi kolostorává vált. 1444-ben a konventuális ferencesektől a rend reform-ága, az obszervánsok vették át. Mátyás király korában a kolostorban működő rendi főiskolán tanított a nagyhírű Temesvári Pelbárt is.
A kolostortemplom 15. századi végi állapotáról tájékoztat az 1493-ban megjelent Schedel világkrónika Budát ábrázoló fametszete, amelyen a királyi palota és a vele szomszédos városnegyed látható, északi végén a ferences templommal. A monumentális épület ábrázolása sokáig meg is tévesztette a kutatókat és benne a Nagyboldogasszony plébániatemplomot vélték felismerni. Ebben a téves elképzelésben sokakat még az sem ingatott meg, hogy a metszeten a templom északi oldalán, a szentély mellett látható a torony, míg a Nagyboldogasszony templom egyetlen tornya a hosszház délnyugati végében emelkedik 1470 óta. A nyilvánvaló ellentmondást inkább úgy próbálták áthidalni, hogy az 1493-ban megjelent Schedel-krónika metszetét próbálták átkeltezni legalább negyed évszázaddal előbbre, a Nagyboldogasszony tornyának építésénél korábbra, tehát 1470 előttre. A logikai hiba persze így is megmaradt, hiszen akkor a metszeten látható torony legfeljebb a Nagyboldogasszony templomtól északra álló Szent Miklós, dominikánus templom tornya lehetne, az azonban a ma is álló maradványai és a régészeti kutatás alapján az még a Nagyboldogasszony templom tornyánál és a Schedel-krónika megjelenésénél is későbbi, 1500 körül épülhetett. Eme elhibázott kombinációkkal szemben nyilvánvaló, hogy a Schedel-metszeten a ferences templom látható, amit az épületnek Erhard Schön 1541-es, Budát ábrázoló metszetén felirattal is azonosított ábrázolása is alátámaszt, amelyen szintén jól látható a szentély északi oldalán emelkedő nagy gótikus torony. A Schedel- és Schön-metszeten egyaránt egy nagyméretű, egyhajós csarnoktemplom látható, hosszú szentéllyel és a szentély északi oldalán emelkedő hatalmas toronnyal, amelynek felső szintje sokszögű alaprajzú. A Schedel-metszet részletesebben ábrázolja a templomot és tornyát. Ez utóbbinak alsó, négyzetes alaprajzú, saroktámpillérekkel és lépcsőtornyokkal gazdagított tömbje két, nagy ablakokkal áttört szinttel emelkedik a templom tetőgerince fölé. E felett aránylag alacsony, sokszögű felső szint helyezkedik el, amit magas, kúpos sisak fed. A toronnyal átellenes oldalon, a szentély déli vállánál egy nagy, mérműves ablakkal áttört falú, díszes oromzatú oratórium csatlakozik a templomhoz. Mellette, a szentély oldalán két kisméretű ablak, alattuk ívsoros párkány, majd a szentélyzáradék hatalmas, a teljes falsíkokat áttörő ablakai és támpillérei láthatóak. A hajó déli oldalán nem ábrázol a metszet támpilléreket, csak egy kisméretű, magasra helyezett nyílásokból álló ablaksort.
Az elveszett épület
A kolostor megszűnése a török korhoz köthető, a mohácsi csata után 1526-ban nyolc szerzetesét mészárolták le a Budára betörő törökök. A város 1541-es elfoglalása után a törökök dzsámivá alakították át. A jelentősége akkor nőtt meg, amikor a pasa felköltöztette udvarát a Vízivárosból a templommal szomszédos, északra álló telekre.
Amikor 1686-ban a várost sikerült visszafoglalni a töröktől, a középkori ferences kolostornak a helyét sem tudták azonosítani. Egy téves hagyomány miatt, mivel a hódoltság korában a várban csak a Mária Magdolna plébániatemplom maradt keresztény, s ott ferencesek teljesítettek szolgálatot, azt vélték a középkori ferences kolostor templomának, és át is adták a ferences rendnek. Ennek mementója egy 1866-ban készült, a Mária Magdolna templom tornyán ma is látható kőtábla, amely a csonka épületről mint ferences templomról és III. András temetkezési helyéről emlékezik meg.
Bár nem kötötték a ferencesekhez, a visszafoglalás után roppant romos eredeti ferences templomról is megállapították, hogy templom volt, ezért 1692-ben a karmeliták kapták meg. Az újraparcellázás során a kolostor romjait egy kis átjáróval le is választották a templomról. A romokon az új karmelita templomot 1736-ra építették fel. A rend feloszlatása után 1787-ben színházzá alakították át. A legújabb tervek szerint a templom a közeljövőben a miniszterelnökség épületegyüttesének részévé fog válni. A templomtól egykor délre álló kolostor maradványai fölé a város visszafoglalása után kaszárnya épült, majd a 19. század elején a Sándor grófok klasszicista palotája. A később miniszterelnöki rezidenciaként funkcionáló, majd a II. világháborúban súlyos sérüléseket szenvedő épület jelenleg a köztársasági elnök rezidenciája.
A középkori Szent János templom hatszög három oldalával záródó támpilléres, gótikus szentélyzáródásának maradványait már Gerő Győző azonosította 1966-ban. 1971-ben az akkor még várszínházként működő épületben Altmann Júlia folytatott kutatást, majd ugyanő a templomtól délre eső utcácskában és a Sándor-palotában 1994-95-ben tudta megvizsgálni a templom déli oldalát és a kolostor épületét. Sajnos a templom kutatását nehezítette, hogy az 1971-es átalakítás során is csak késve értesültek a régészek a már megkezdett munkákról, amikor már a kivitelezők egy sor részletet eltüntettek, és az álló falakat nem is vizsgálhatták meg. A végül mégis feltárt jelentős falmaradványokat aztán az építkezés során a kivitelezők teljesen lerombolták.
Az épületben a miniszterelnökség kialakításával járó, feltehetően jelenleg is zajló beavatkozások nem kaptak nyilvánosságot, ahogyan a hozzá kapcsolódó régészeti kutatás sem.
Templom a templomban
A kutatási nehézségek ellenére viszonylag sok információ áll rendelkezésre a középkori templomról és III. András király sírjáról. A kifejezetten nagyméretű templom 50 méter hosszú, és 12 méter széles volt. A hosszház alaprajzi tengelye észak felé enyhén eltért a ráépült barokk temploméhoz képest és hosszháza annál valamivel keskenyebb is volt. Így csak a mai déli hosszházfal nyugati része esik teljesen a barokk templomfal alá, a keleti részen már az épület belsejébe került. Ennek következtében 1971-ben minden bizonnyal elbontották a fal keleti folytatását. Hasonló sorsra jutott a barokk faltól több méterre délre feltárt északi hajófal és a barokk homlokzat mögött talált nyugati templomfal is. A feltárt és dokumentált északi fal mellett kívül három támpillér, belül két falpillér lábazatát sikerült feltárni, a déli fal külső oldalán pedig egy támpillér került elő. A támpillérek és a falpillérek nem következetesen kapcsolódnak egymáshoz és a támpillérek az ásatási alaprajz szerint nem is okvetlenül egyszerre épültek: az ásató az egyetlen a falpillérrel egy vonalban álló támpillért a falhoz képest utólagosnak jelöli, a tőle nyugatra állókat viszont a templomfallal egykorúnak. Az alaprajz szerint a templom falpillérei nem egyenletes kiosztást követtek: a keleti és nyugati boltszakasz a középsőnél jóval mélyebb, közel négyzetes arányú volt, köztük a hosszház közepén egy rövidebb, téglalap alakú szakasz alakult ki. Figyelembe véve, hogy a déli oldalon feltárt, a boltozati falpillérek rendszerébe eső támpillér nem látszik a Schedel-metszeten, feltételezhető, hogy a hosszház boltozata és a hozzájuk tartozó támpillérek 1493 után épülhettek. A nyugati szakasz esetlegesen korábbi, a templomfallal egyidős támpillérei egyrészt a nyugati homlokzat, másrészt talán egy nyugati karzat támasztását szolgálhatták. A Schedel-metszeten látható keskeny hajóablakok a budai dominikánus templom 13. századi hajóablakait idézik, ami arra vall, hogy a templom hosszháza a 13. században épülhetett. A szentélyből csak a záradékának részleteit ismerjük, de ebből úgy tűnik kissé asszimetrikusan csatlakozhatott a hosszházhoz, tengelye is valamelyest eltérhetett tőle. A Schedel-metszeten markáns eltérés látszik a szentélyzáradék és a szentély oldalfalának ablakai között. Míg az oldalfalon egy alacsony ívsoros párkány felett két kismérető ablak látható, a szentélyzáradék falait teljes egészében nagy ablakok törik át. A kis ablakok és az ívsoros párkány még 13. századi formákat idéznek, míg a szentélyzáradék ablakai már későbbinek tűnnek. Talán a szentélyzáradék belső architektúrájából származhat az a mindmáig feldolgozatlan, bár a Budapest Történeti Múzeum állandó kiállításán részlegesen látható 14. századi szoborlelet és baldachinsor, amely az 1994-95-ös ásatások során került elő a kolostor romjai közül.
A régészeti kutatásokból és a Schön-metszetből leszűrhető építészeti adatok arra vallanak, hogy a ferences templom szentélye és hosszháza még a 13. században, de két szakaszban épülhetett fel. Először minden bizonnyal a szentély készült el, hogy a templom minél előbb használható legyen. Elképzelhető, hogy ekkor még egy egyenes szentélyzáródású hosszú szentélyt építettek, ami igen elterjedt volt különösen német területeken a 13. századi ferences építészetben. Az eltérő tengelyű és a szentélyhez képest aszimmetrikus elrendezésű, eredetileg femennyezetes hosszház valamivel később készülhetett el. Elképzelhető, hogy ennek építéséhez, vagy legalábbis befejezéséhez már III. András király is hozzájárult, ami magyarázatot adna a templomban való temetkezésére. Az építkezés esetleges királyi támogatásában, majd a sírhely kiválasztásában szerepet játszhatott Henrik ferences barátnak, Ágnes királyné gyóntatójának közbenjárása is. Később – feltehetően I. Lajos 1369-es adománya körüli időszakban – épülhetett fel a templom új, poligonális alaprajzú, gazdagon tagolt szentélyzáradéka, amely a budai és margitszigeti dominikánus templomok e korban felépült szentélyzáradékaihoz hasonló építmény lehetett. A templom csak ábrázolásokból ismert tornya – amelyeknek feltáratlan maradványai jelenleg a volt karmelita kolostor, azaz a leendő miniszterelnökség épülete alatt keresendőek – a Schön-metszetről ismert formája alapján már a 15. században készülhetett. Végül a 16. század elején boltozhatták be a templom hosszházát.
Szarkofág a baldachin alatt?
III. András sírját keresve még a templom rekonstrukciójánál is nagyobb nehézségekbe ütközünk: a templomszentély belső terét nagyrészt már a 18. század végén, majd az 1971-es újjáépítés során kutatás nélkül elpusztították a színház színpad-szerkezetének kialakításával. A hosszházban azonban eredményesebb volt az 1970-es évek ásatása, bár a középkori és az újkori temetkezési réteget nem sikerült elkülöníteni, hiszen a templom nem csak a középkorban, de a karmeliták idején is temetkezőhely volt. A hajóban egységes feltöltés volt, mintegy másfél méteres mélységig, kő- és csonttöredékekkel. Mindössze két középkori épített sírt lehetett feltárni, de ezek is üresen, kifosztva kerültek elő. A templom nyugati kapuja mögött, a hosszház tengelyében egy téglasír volt, amely szerkezete alapján minden bizonnyal a 14-15. századból származhatott. Tőle északkeletre egy kőfalazatú sírt találtak, amibe bezuhanva Weimeri Zsigmond választott zágrábi püspök 1500-as dátumú sírköve került elő.
A leletanyag nagyobb részét a középkori templomhoz tartozó 13-16. századi sírkőtöredékek tették ki. Mellettük néhány építészeti töredék, egy oroszlános pillérlábazat és két festett, 13. század második felére datálható oszlopfő került elő. Számunkra ez utóbbiak a legérdekesebbek. A fejezetek körülbelül 23 centiméter átmérőjű, szabadon álló oszlopokon álltak. Nem zárható ki, hogy eredetileg az oroszlános oszloplábazat is hozzájuk tartozott. Az oroszlán hátán álló, 27 centiméter átmérőjű, hatszögű oszlopbázis egy, a fejezetekéhez hasonló méretű oszlopot hordhatott. A faragványok mérete és kidolgozása, valamint a fejezetek fennmaradt festése egyaránt valamilyen belső kisépítészeti szerkezet, baldachin tartóelemeinek mutatja őket, de a fejezetek fejlemezén fennmaradt egyirányú vonóvasfészkek kizárják, hogy ez oltár vagy keresztelőkút, minden irányból szabadon álló baldachinja lehetett volna, ugyanis úgy két irányba kellett volna a fejezeteket vonóvassal összekötni. Az egyirányú összekötés a 13. század második felében és a 14. század elején, elsősorban Itáliában elterjedt gótikus baldachinos síremlékek (például V. Adorján pápa (+1276) síremléke, Viterbo, San Francesco; Matteo d’Acquasparta (+1302) síremléke, Róma, Sta Maria d’Aracoeli,) szerkezeténél logikus és elterjedt megoldás. Ezek a baldachinok ugyanis a templom fala mellé épültek, a szarkofág fölé. A széles, boltozott baldachint tartó karcsú oszlopokat kőgerenda kötötte be a falba, viszont a két oszlop között, a baldachinboltozat nyomását vonóvassal kellett összefogni. Ennek a síremléktípusnak számos példáját ferences templomokban állították fel.
Szintén figyelemre méltó lelet volt egy római szarkofág, amelyet a hosszház középső részén, a déli fal közelében, a felső bolygatott rétegben találtak meg üresen, egy újkorinak feltételezett kripta fala mellett. Római szarkofágokat átfaragva már a 11. században is használtak Magyarországon királyok, vagy szentek temetéséhez: Szent István, Szent Gellért és talán Aba Sámuel szarkofágja példa erre. Később azonban ez a szokás úgy tűnik, kiveszett hazánkban. Nem úgy Itáliában, ahol éppen a 13. századi gótikus baldachinos síremlékek alatt találkozunk nagyobb számban újra római szarkofágokkal (Guglielmo Fieschi (+ 1256) síremléke, Róma, San Lorenzo Fuori le Mura; IV. Kelemen pápa síremléke (1271-1274) Viterbo, San Francesco; Luca Savelli síremléke (1285), Róma, Sta Maria d’Aracoeli).
A budai ferences templomból származó két oszlopfő, egy oszloplábazat és antik szarkofág minden valószínűség szerint egy 13. század második felében készült, itáliai típusú gótikus baldachinos síremlék maradványai. A síremlék a szarkofág lelőhelye alapján leginkább a templom hosszházának közepén, a kolostorral szomszédos déli fal mellett állhatott. A szarkofágot eredetileg inkább a föld felett álló tumbaként és nem a földbe ásott sírládaként használhatták. Talán ez a síremlék befolyásolta a későgótikus boltozat építőit, hogy a hosszház középső boltszakaszát kiemelten kezeljék. A síremlék a templom 17. század végi pusztulásakor semmisülhetett meg, elemei a 18. századi újjáépítés során kerülhettek földbe. A szarkofágot is ekkor használhatták fel másodlagosan és áshatták be a templom padlója alá, eredeti helyétől talán csak néhány méterre. Sajnos a szarkofág és a déli templomfal közti terület az ásatási alaprajzok szerint az 1970-es években feltáratlan maradt, és az építkezések során talán meg is semmisült, így a síremlék in situ maradványait nem ismerjük.
Az Itáliában született, anyai részről olasz és itáliai támogatással Magyarországra érkezett III. András esetében nem lenne meglepő, hogy sírjaként itáliai példák nyomán a budai ferences templomban egy római szarkofág felhasználásával gótikus baldachinos síremléket készítettek volna. Mindenesetre tudomásunk szerint a 13. század második felében nem temettek a budai ferences templomban más, III. András királyhoz fogható olyan jelentős személyiséget, akinek a sírja felett még elképzelhető lenne egy baldachinos síremlék állítása. E síremléktípus kiemelt rangját pedig jól mutatja, hogy itáliai példái a 13. század második felében pápák és kardinálisok sírjai felett épültek, illetve, hogy III. András utódai, a szintén Itáliából érkezett I. Károly és fia I. Lajos szintén baldachinos síremlékek alá temetkeztek a 14. században, a székesfehérvári bazilikában.
Buzás Gergely – Kovács Olivér
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
Vác világhírű múmiái, könyv mutatja be a gödöllői kastély templomát
2024-12-17 09:18:54 -
BTM: a Kard Napja a Vármúzeumban, Esztergom: kiállítás mutatja be a középkori székesegyházat
2024-12-09 11:35:15 -
BTM: konferencia a régészet határáról, megnyílt az avar kiállítás Kecskeméten
2024-12-09 11:26:51 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
Vác világhírű múmiái, könyv mutatja be a gödöllői kastély templomát
2024-12-17 09:18:54 -
BTM: a Kard Napja a Vármúzeumban, Esztergom: kiállítás mutatja be a középkori székesegyházat
2024-12-09 11:35:15 -
BTM: konferencia a régészet határáról, megnyílt az avar kiállítás Kecskeméten
2024-12-09 11:26:51
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47 -
Bemutatták Benedetto oltárát Visegrádon
2024-05-27 18:26:37