tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

keresés eredménye

A székesfehérvári bazilika: három generáció temetője

A 12. század második harmada a székesfehérvári bazilika nagy korszaka, hiszen a királyi család három generációját is az épület falai közé temették. Ez az időszak egyúttal a bazilika Kálmán korában elkezdődött megújulásának kora is.

tovább olvasom

Albert király temetkezése: egy sírban Nagy Lajossal?

Albert az első Habsburg uralkodó volt a magyar trónon: sokat tapasztalt osztrák hercegként egy több évtizedes megállapodás eredményeként lett magyar király, de alig több mint másfél éves uralkodása alig hagyott nyomot a magyar történelemben, leginkább a halála miatt őrizte meg az emlékezet.

tovább olvasom

Anjou Mária és Luxemburgi Zsigmond sírjai

Luxemburgi Zsigmond a leghosszabb ideig, több mint fél évszázadon át uralkodó középkori magyar király volt, ám európai tevékenysége miatt jobban megőrizte a nemzetközi-, mint a magyar emlékezet. Zsigmond és első felesége, Anjou Mária nagyváradi temetkezéseit már a 17-18. században megtalálták, de a csontok és a sírmellékletek nagy része azóta elveszett, mindössze Zsigmond halotti koronája és országalmája maradt ránk.

tovább olvasom

Árpád-házi királysírok: megjelent a könyv

Más a cikksorozat és más a kötet – azt javasoljuk, hogy egyiket sem hagyja ki! A szerzőpáros ajánlója az olvasnivalóhoz.

tovább olvasom

Az archaeogenetika lehetőségei a székesfehérvári királysírok azonosításában

Bár sokan beszélnek róla, sikerült alaposan félreértelmezni a Székesfehérvárról származó emberi maradványok archeogenetikai vizsgálatáról szóló tanulmányt. Új kérdések is felmerültek – Buzás Gergely összefoglalója.

tovább olvasom

Bronzkori időkapszula Óbudán, Pécs: római építmény és királysír a székesegyház alatt

Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2019. július 10-i adás már az archívumban hallgatható.

tovább olvasom

Ennyi maradt Szent István korából

Bár a mindenkori politika és az egyház előszeretettel hivatkozik az első magyar király örökségére (többnyire nem materiális értelemben), érdemes megnézni, mi is az, ami ebből a korszakból megmaradt tárgyiasult formában a 21. századra.

tovább olvasom

I. Lajos temetkezése: azonosítható volna a király maradványa

I. Lajos uralkodásának kora leginkább apjának köszönhetően a magyar középkor leginkább virágzó korszaka volt. Székesfehérvárott nem csupán a sírkápolnája, de a benne állt sírépítmények is rekonstruálhatók. Sőt valószínű, hogy a király csontjai is megvannak.

tovább olvasom

II. András: a perelt királysír

Az egész Árpád-dinasztia legnagyobb hatású reformere volt II. András, akinek harminc évnyi uralkodás adatott meg – korábban csak I. (Szent) István ült hosszabb ideig a trónon. András gyökeresen átalakította a királyságot, utána már nem volt visszatérés a „mindenható király” eszméjéhez. Bár temetkezőhelyének kutatása már elkezdődött, sírhelyét még nem sikerült azonosítani.

tovább olvasom

II. Károly: a visegrádi királytemetkezés

A legrövidebb ideig uralkodó magyar királyként alig vonult be a történelmi emlékezetbe, a mellékneveként használt „Kis” szó is tükröz némi előítéletet. Korábbi tettei alapján azonban potenciálisan tehetséges uralkodót vesztett el az ország a merénylet áldozatává lett II. Károllyal. Szinte bizonyosan a visegrádi Szent András monostor templomában temették végül el, ahol előkerült ugyan egy furcsa csontváz, ám a jelenlegi ismeretek legfeljebb egy teóriára elegendőek.

tovább olvasom

III. András: a budavári királysír

Az Árpád-ház utolsó uralkodója sem tudta megakadályozni a királyság feudális anarchiába süllyedését, a tartományurak hatalmának erősödését. Vele halt ki hivatalosan a család férfi ága, budavári temetkezésének helyét sokáig félreértették, és az épület azonosítása után sem kutatták célzottan.

tovább olvasom

III. Béla sírja: koponya a meszesgödörben?

A magyar történetírás jó ideje az ország egyik legragyogóbb korszakaként ismeri és ismerteti III. Béla uralkodását. Kultuszát erősítette, hogy 1848-ban az ő földi maradványaiként azonosították az egyetlen épen maradt középkori királysírban lévő csontokat (s ez a már meglévő tisztelet is megkövetelte, hogy az ő sírját véljék megtalálni). Valószínűbb azonban, hogy az uralkodó temetkezése már évekkel korábban előkerült.

tovább olvasom

III. István: az esztergomi királysír

Esztergom már az államalapítás előtt fontos uralkodói székhely volt, majd az első ezredfordulón létrehozott magyar egyházszervezet központja lett, ám szinte maradéktalanul megsemmisített középkori katedrálisában mindössze egy uralkodót temettek el.

tovább olvasom

Imre király: az egri temetés

Csaknem negyed évszázadnyi stabilitást követően Imre került a trónra apja, III. Béla halála után. Bár a nyolc esztendős uralkodást szűkszavúan örökítette meg a középkori magyar történetírás, a gyakran külföldi források és az oklevelek némiképp megismerhetővé teszik ezeket az éveket. 

tovább olvasom

IV. Béla sírja: egy elveszett esztergomi templom

Az Árpád-ház történetének talán leginkább túlértékelt uralkodója IV. Béla, akinek az álma a régi típusú királyi hatalom újjáteremtéséről dugába dőlt, majd sorozatos ballépések után csaknem az országot is elvesztette a tatárjárás során. Hadi vállalkozásai rendre sikertelenek voltak, végül fiával kialakult konfliktusa megágyazott a feudális anarchiának, s az oligarchák későbbi túlhatalmának, miáltal végeredményben totális káoszba taszította hazáját. Esztergomi temetkezését nem sikerült azonosítani, még a sírjának egykor helyet adó ferences templom helye sem ismert, síremlékének egy töredéke viszont valószínűleg fennmaradt.

tovább olvasom

Kálmán sírja: visszatérés Fehérvárra

Kálmán az Árpád-ház egyik legnagyobb formátumú (korunk mércéjével leginkább európai) uralkodója volt, ám a későbbi krónikák sok tekintetben eltorzították alakját. (A nagy műveltség, intellektus a magyar történelmi köztudatban ritkán erény.) Ugyanakkor valószínűleg ő az egyetlen király a családból, akinek földi maradványai – még ha téves azonosítással is, de – fennmaradtak.

tovább olvasom

Királysírok: fejedelmek a királyok előtt

A magyar királyok földi maradványainak a pontos sorsa többnyire szinte ismeretlen, vagy felettébb bizonytalan. Még nagyobb a homály a 10. századi fejedelmi temetkezések esetében. Ezzel kezdjük sorozatunkat.

tovább olvasom

Királytemetkezések: I. András, avagy az elszalasztott lehetőség?

Az I. István halálát követő zűrzavaros évek után több mint egy évtizednyi konszolidáció következett. A végül testvérharc áldozatává vált I. András tihanyi temetkezése az Árpád-ház antropológiai, genetikai kutatásának kiindulópontja lehetett volna.

tovább olvasom

Királytemetkezések: karnyújtásnyira Aba Sámueltől

Pontosan tudhatjuk, hol lehetett egykor a királysír Abasáron, a feltárására azonban még mindig nem került sor.

tovább olvasom

Királytemetkezések: Péter király sírja

Bár tudjuk, hogy Pécsett temették el a másodikként trónra került, s harmadikként elhunyt magyar királyt, a sírjának helyet adó épület máig ismeretlen.

tovább olvasom

Kutatás a tihanyi altemplomban: megvannak az első eredmények

Nagyrészt végeztek a régészeti feltárással a tihanyi bencés apátság templomának altemplomában, I. András király temetkezőhelyén.

tovább olvasom

Mátyás király három sírja

Hunyadi Mátyás a közgondolkodásban egyike a legismertebb, legnépszerűbb uralkodóknak. Székesfehérvári temetkezésének megfejtése nem könnyű feladat, hiszen két sírhely kialakítását is elkezdték, ám a király végül egy harmadikban kaphatott ideiglenesen nyughelyet.

tovább olvasom

Megújulás a Városligetben: a Millennium Ház, Nagyvárad három királysírja

Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2019. október 2-i adás már az archívumban hallgatható.

tovább olvasom

Salamon király: egy legendás királysír

A 11. századi magyar uralkodók közül a legrejtélyesebb sors I. András király fiáé, Salamoné. Bár több mint egy évtizedig vezette az országot, emlékezetét befeketítették ellenfelei, akik trónjától és hazájától is megfosztották. Mégis talán ő az egyetlen középkori királyaink közül, aki háborítatlanul nyugszik sírjában.

tovább olvasom

Szapolyai János, az elveszett király

A középkori Magyarország megszűnéséhez vezető eseménysor egyik főszereplője Szapolyai János, az utolsó király, akit Székesfehérvárott, s egyáltalán az országban temettek el. Földi maradványai pedig mindössze négy évig nyugodhattak háborítatlanul.

tovább olvasom

Szent László: nem volt kétszer temetés

I. László kétségkívül a legnagyobb hatású uralkodó volt a magyar trónon az államalapító Szent István után. Évszázadokon át senkinek sem volt kétsége, hogy Nagyváradon temették el a királyt, ám egy 1900-ban nyilvánosságra hozott hibás oklevélolvasat máig hatóan összezavarta sírjának emlékezetét.

tovább olvasom

V. István temetkezése: korona a Margitszigeten

V. István ugyan viszonylag hosszasan uralkodott ifjabb királyként, ám a teljes ország uralkodójaként mindössze két évig ült a trónon. Történelmi szerepét tekintve szélsőségesek az álláspontok: apjára törő hűtlen fiúként éppúgy megítélték, mint szép reményekre jogosító uralkodóként. Margitszigeti sírját a hagyomány szerint az 1838-es nagy árvíz mosta ki, valójában azonban sírrablók prédájává vált.

tovább olvasom

Vác: rábukkantak a király sírjára, Szolnok: felmérték a török kori hidat

Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2015. augusztus 19-i adás már az archívumban hallgatható.

tovább olvasom